Igazságtalan az egységes díj

Kassa. Aláírásgyűjtést kezdett a Föld Barátainak Szövetsége és a Sosna polgári társulás az egységes hulladékdíj-fizetési rendszer ellen.

Kassa. Aláírásgyűjtést kezdett a Föld Barátainak Szövetsége és a Sosna polgári társulás az egységes hulladékdíj-fizetési rendszer ellen. A két környezetvédő szervezet szerint az egységes illeték fizetése egyrészt igazságtalan, mivel hátrányosan érinti azokat, akik kevesebb szemetet produkálnak, másrészt nem motiválja a lakosságot a hulladék osztályozott gyűjtésére. A környezetvédők szerint az egyik lehetséges megoldás, hogy a lakók az osztályozatlan hulladék mennyisége után fizessék a díjat. Egy további megoldási lehetőség, hogy az egyes lakásokban, családi házakban az erre a célra megvásárolható speciális zsákokba gyűjtenék a hulladékot. A zsákok ára tükrözné a benne összegyűjtött szemét megsemmisítésének költségeit, a szállításért és újrahasznosításáért az emberek már nem fizetnének. Szóba jöhet az is, hogy a házak elől elszállított kukák száma alapján határoznák meg a fizetendő összeget. Ezt azonban csak ott lehet megvalósítani, ahol a lakosság szervezett módon kapcsolódik be a programba, s elkötelezi magát az ellenőrizhető gyűjtés valamely formája mellett.

Ladislav Hegyi, a Föld Barátainak Szövetsége képviseletében tegnap elmondta, hogy kezdeményezésük független minden politikai érdekektől, sőt a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió múlt heti témával kapcsolatos nyilatkozataitól, de tiltakozásukhoz csatlakozhat a petícióval egyetértő bármely párt. Az aláírásgyűjtés mindaddig folytatódik majd, amíg a város vezetése nem változtat a jelenleg érvényben lévő törvényen, a lakosság érdekeit figyelembe véve.

A lakásban élők jelenleg 650 koronát fizetnek fejenként függetlenül attól, mennyi szemetet produkálnak, akinek kertje is van a város területén további 300 koronát köteles fizetni. (fei)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?