Idén Hálaadó Imanap

„Örömmel fogadtam a hírt, és Sokol érsek úr jó szándékaként értékelem Ján Orosch kinevezését segédpüspökké – nyilatkozta lapunknak Elek László gútai esperes-plébános, a Jó Pásztor Alapítvány gondnoka. – Ez a magánvéleményem, a Jó Pásztor Társulat nevében nem tisztem nyilatkozni.

„Örömmel fogadtam a hírt, és Sokol érsek úr jó szándékaként értékelem Ján Orosch kinevezését segédpüspökké – nyilatkozta lapunknak Elek László gútai esperes-plébános, a Jó Pásztor Alapítvány gondnoka. – Ez a magánvéleményem, a Jó Pásztor Társulat nevében nem tisztem nyilatkozni. A hír túl friss, az elnökség még nem tárgyalt az új segédpüspök kinevezéséről. Húsvét után minden bizonynyal napirendre kerül ez a dolog.”

Dr. Nagy Géza, az Imanapi Szervezőbizottság tagja is örömének adott hangot Orosch János kinevezése kapcsán. „Még komáromi káplán korából ismerem a plébános urat, ifjúsági miséket szervezett, gitározni tanította a fiamat. Jól beszél magyarul, egyik szülője magyar, tehát elfogadható lenne számunkra – mondta. – Azt nyilatkozta, hogy hidat akar építeni magyarok és szlovákok között, ami szintén javára írható. Egyelőre azonban nem tudni, milyen hatásköröket tudhat majd magáénak. Ha ugyanis csak Tóth Domonkos leköszönő segédpüspök feladatait látja el, az nekünk, magyaroknak kevés. Mindenképpen azt várjuk, hogy a magyar hívők pasztorálását is felvállalja, de az kizárólag az érsek úrtól függ, milyen jogkörökkel ruházza fel őt. Ebbe mi, világi hívők nem szólhatunk bele.” Nagy Géza szerint az idei, sorrendben 15. Komáromi Imanap a hálaadás jegyében zajlik. Azt pedig, hogy az elkövetkező években hálaadó vagy ismét magyar püspökért fohászkodó Imanapokat tartanak majd, az a már említett hatásköröktől függ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?