LAJOS P. JÁNOSPozsony/Budapest. Nem könnyű feladat összeszámolni a határon túli magyarok támogatását a magyar költségvetésben, és ehhez az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetpolitikai Államtitkársága sem nyújt túl sok támogatást.
Idén 1,3 milliárddal kevesebbet ad határon túliaknak a magyar állam
LAJOS P. JÁNOS
Pozsony/Budapest. Nem könnyű feladat összeszámolni a határon túli magyarok támogatását a magyar költségvetésben, és ehhez az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetpolitikai Államtitkársága sem nyújt túl sok támogatást. A költségvetési törvény alapján úgy látszik, hogy mintegy 1,3 milliárd forinttal idén kevesebb jut a határon túli magyaroknak és szervezeteiknek a magyar költségvetésből. A teljes címzett összeg 17,031 milliárd forint.
Nehéz az összesítés
„Bár az Országgyűlés elfogadta a 2015. évi költségvetést, az azonban egyelőre nem látható, hogy konkrétan mekkora összeg fordítható a külhoni magyarság támogatására. Így azt sem tudjuk jelenleg meghatározni, hogy a felvidéki magyarság milyen összegű támogatásokra pályázhat a következő évben, illetve mely szervezetek mekkora összeget kaphatnak” – válaszolta a szakállamtitkárság a határon túli magyaroknak és szervezeteiknek tervezett támogatásokról érdeklődő első levelünkre.
Nemzeti jelentőségű
Az biztos, hogy a legnagyobb összeget a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) kezeli majd, amely idén 11,807 milliárd forintból gazdálkodhat. Ez 400 millió forinttal nagyobb a tavalyi összegnél, de a költségvetés elosztása jelentősen módosult: a nemzeti jelentőségű intézmények a tavalyinál 300 millió forinttal többet kapnak – 4, 126 milliárd forintra számíthatnak –, és 400 millió forinttal, 1,835 milliárd forintra emelkedett az egyéb támogatások összege is, ami feltehetően a kisebb szervezetek programjaira adható támogatást fedezi.
Szlovákiában 10 nemzeti jelentőségű intézmény van, ilyan például a Csemadok, a pedagógusszövetség, a két kőszínház, a Selye Egyetem vagy a Fórum Intézet, ők tehát a tavalyinál várhatóan több pénzre számíthatnak, bár az még nem világos, hogy a növekmény hogyan oszlik majd meg a határon túli régiók és a szervezetek között.
A BGA idén azonban már nem támogatja a Határtalanul programot, ami tavaly még 465,3 millió forintot vitt el. Ebből támogatták a határon túli iskolák magyarországi, és a magyarországi iskolák határon túli látogatásait. A programra egy másik sorban ugyan szerepel 1,227 milliárd forint, de ez összesítve több mint 600 millióval kevesebb a tavalyi összegnél.
Oktatásra kevesebb
A második legnagyobb tétel a nemzetpolitikai tevékenység támogatása, amelyre idén 3,816 milliárd forintot fordít majd a magyar állam, ez 1,668 milliárddal alacsonyabb a tavalyi összegnél. A legnagyobb kiesés feltehetően az erdélyi Sapientia Egyetem tavalyi 1 milliárd forintos és a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskola 350 millió forintos támogatása. A nemzetpolitikai államtitkárság ebből az összegből három programot indít. „Kőrösi Csoma Sándor Programra 1 milliárd forint, a Mikes Kelemen Programra 500 millió forint, illetve a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programra szintén 500 millió forint jut” – tájékoztatta lapunkat Soós Zoltán, az államtitkárság főosztályvezető-helyettese.
A 2014-es és a 2015-ös költségvetés összehasonlítása alapján a támogatás csökkenésének vesztese különben is az oktatás, azon belül is a határon túli felsőoktatás: a főiskolák támogatására a tavalyi 250 millió helyett csak 220 millió forint jut, oktatási feladatok támogatására pedig 668,2 millió forint helyett 588 millió forint jut. Megfelezték az egyházi fenntartású oktatási intézmények támogatását is, a tavalyi 600 millió helyett csak 300 milliót kapnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.