Ian McEwan: Saturday

Ian McEwan két évet töltött el egy londoni klinikán, ahol egy agysebészt figyelt munka közben. Az eredmény ideális orvosportré, amely a Saturday (Szombat) című regényben jelent meg 2005-ben. Henry Perowne sebész, egy kórházi klinika vezetője, a munkájának él, házas, két felnőtt gyermek apja, és már túl van a változókor kezdetén – garázsában ott áll egy kis csinos sport Mercedes. A műben a sebészi munka minden apró részletét végigkísérhetjük, és McEwan több érdekes neurológiai esetet is befon a regény vásznába.

Noha a Saturday izgalmas, mesterien összeállított könyv, nem ér fel Virginia Woolf Mrs. Dalloway című remekművéhez, sem Tom Wolfe The Bonfire of the Vanities című regényéhez, amelyekre vonásaiban erősen emlékeztet.

Perowne doktor központi figurája a kortárs regények ötvenes éveit közelítő férfi szereplőihez képest felüdülés. Ő ugyanis nem akar minden körülötte megjelenő nővel lefeküdni, tudatában van teste öregedésének, de nem siránkozik minduntalan, ehelyett szereti a feleségét, frusztrációját fallabdában éli ki, és tudja, hogy negyvennyolc évesen már csak kevésszer fogja végigfutni a londoni maratont. Ezenkívül olyan orvos, amilyet minden páciens – bármilyen panasza legyen is – szeretne maga mellett tudni: lelkiismeretes, hétvégén is rákérdez betegei hogylétére, az élet minden területén úgy gondolkodik, mint egy orvos, és az orvosi etika fontosabb számára, mint saját vagy családja érdekei.

Azon a februári szombati napon, 2003-ban, amikor a regény több mint huszonnégy órája játszódik, Henry hajnalban ébred, kinéz a sötét londoni éjszakába, és meghökken, amikor egy égő repülőgépet lát a Heathrow repülőtér felé szállni. Természetesen rögtön egy terrortámadás lehetősége jut az eszébe, már nem is tud visszaaludni, de feleségét, akit nehéz nap vár a munkájában, nem akarja felébreszteni. A konyhában fiát találja, a tizennyolc éves Theót, aki blueszenész, és éppen lefeküdni készül. Együtt megnézik a négyórai híreket a tévében, és politikáról beszélgetnek.

A későbbi hírekből kiderül, hogy egy orosz teherszállító gép kapott lángra, és kétfős személyzete nem terroristák.

A hajnali ablak előtti jelenet szép jelképe a Perowne-ra váró napot illetően. Ő azt hiszi, nagyon kellemes, nyugodt szabadnapja lesz: reggel elmegy fallabdázni, utána bevásárol az aznapi vacsorához, meglátogatja anyját az öregotthonban, megnézi fiát abban a klubban, ahol gyakorol, otthon megfőzi a halászlét, örömmel fogadja lánya és apósa látogatását, az estét pedig szerettei körében tölti finom bort kortyolgatva.

Ha ez a szombat nem lett volna éppen az iraki háború elleni legnagyobb londoni demonstráció dátuma, Henry napja is valószínűleg a terv szerint alakult volna, de mivel vagy kétmillió embert vártak London belvárosába, ahol Perowne doktor lakott, több utcát lezártak, és így kerülő úton volt kénytelen kis Mercedesével a sportklub felé autózni. Váratlanul egy BMW szalad ki elé. A Mercedes nem, a BMW viszont kissé megsérül. Három utasáról már futó pillantásra is látszik, hogy nehézfiúk, és miután Henry kiszáll az autójából, érzi, szerencsés lesz, ha épp bőrrel megússza ezt a találkozást. Orvosi hivatása menti meg a nagyobb veréstől, mert észreveszi, hogy a bandavezér egy huntington nevű degeneratív betegségben szenved.

A doktor tehát egérutat nyer, és bár többször eszébe jut az incidens, a nap végén oldott hangulatban otthon találjuk lányával a konyhában. Oldottsága addig tart, amíg a banda két tagja ott nem áll az ajtóban, késsel felesége nyakán.

McEwan mestere a hirtelen fordulatoknak, a drámai jeleneteknek, melyekben karakterei gyávaságukkal avagy érzelemmentességükkel kénytelenek szembenézni. A Saturday főhősének sincsenek felesleges érzelmei, és nem képes hőstettekre sem. Ahogy végigkísérjük egy hosszúra sikeredett napján, kirajzolódik kapcsolata a felségével, gyerekeivel, anyjával, apósával, kollégáival, betegeivel és a világgal is. Perowne akkor a legboldogabb, ha a sebészasztal mellett állhat, és egy robot precizitásával végezheti munkáját. Más problémákkal nem igazán szeret foglalkozni. Költő lánya unszolására végigolvas néhány világirodalmi remekművet, de ezek csak megerősítik abban, hogy a regények világának számára nincs sok mondanivalójuk. Henry jól megvan a felsőbb rétegek kényelmes életstílusában, és nem kér a képzelt világ műdrámáiból. A huszonegyedik század elején mutatkozó globális erőszak elég drámai szemtől szemben, mint az égő repülő látványa London felett, és messzebbről is, mint a terroristatámadásokról szóló képsorok a tévéhíradóban. Az élet által kínált izgalmakhoz szükségtelen hozzáadni a regények szenvedését – vallja a magas színvonalú kortárs regény főszereplője.