I. Esztergomi Nemzetközi Oratórium-ének Verseny

Esztergom. Szeptember 5-én a főszékesegyházban tartott gálakoncerttel és hangversennyel ért véget az I. Esztergomi Nemzetközi Oratórium-ének Verseny. A zsűri összetételében, a versenyzők felkészültségében és a szervezés minőségében magas mércét állítottak fel, e három tényező összehangolt munkájának végeredményeként döntöttek úgy a rendezvény létrehozásában közreműködők, hogy az esztergomi oratórium versenyből hagyományt teremtenek.

A nagy sikert aratott gálakoncerten a verseny győztesei mutatkoztak be a nagyközönség előtt, majd Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus című darabját hallhatták a résztvevők a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, valamint Molnár András, a Magyar Állami Operaház tenorénekese közreműködésével és Virágh András karnagy vezényletével. A hangverseny után Lehr András versenyigazgatóval, dr. Hamari Júliával a zsűri elnökével és tagjaival, Pitti Katalin Liszt-díjas operaénekessel, Ács János karmesterrel és dr. Temesi Mária operaénekessel, a Szegedi Egyetem tanszékvezető professzorával beszélgettünk.

A rendezvény befejeztével hogyan értékelik az oratórium-énekversenyt?

Hamari Júlia: Az eddigi tapasztalataimhoz mérve a szervezők hozzáállásával és a versenyzők többségének felkészültségével is nagyon elégedett vagyok. Nagy tisztelettel fogadtam a verseny bíráinak élére szóló felkérést, bár akkor még nem tudtam, hogy az egy hétig tartó kemény munkánk során szinte baráti egységbe kovácsolódunk. Mindent meg tudtunk vitatni, véleményeinket ütköztetni, majd a végén közös egyetértéssé formálni. Nemrég vettem részt a lipcsei Bach-versenyen a zsűri elnökeként. Most már tudom, hogy az ottani rideg hangulathoz képest – a zsűritagoknak egymáshoz sem szabadott szólniuk –, mit jelentett ez az esztergomi verseny. De nem csak kollégáimmal, hanem a szervezőkkel is olyan fokú eszmei egyetértés alakult ki, olyannyira azonosak voltak az elképzeléseink és világnézetünk, hogy páratlanul felemelő érzésekkel térek haza Esztergomból. Eddig minden versenyen szégyelltem magam tanítványaim produkciója miatt a zsűri tagjai előtt. Itt nem ez történt. Ketten az első helyen végeztek, s mindkettőjük eredménye mögött rengeteg munka áll. Ezen a pályán előre kerülni borzalmas szenvedésekkel jár. Aki nem járta végig saját szenvedésének útját, nem jutott el az emberi szeretet csúcsára, hangjával nem képes érzéseket közvetíteni, a hallgatóságot megérinteni.

Temesi Mária: Az elődöntőktől egészen a verseny csúcspontjáig a szemünk láttára fejlődtek, hatalmasakat léptek a versenyzők. Többségük még soha nem énekelt nagyobb közönség előtt és nem vette munkájukat nagyító alá eddig még ilyen magas követelményeket megkívánó zsűri. Egyszerűen belekényszerültek, hogy a lámpalázat és önbizalomhiányukat félresöpörve a maximumot teljesítsék. Csak így lehetett talpon maradni, az elsők közé jutni egy olyan versenyen, ami az öszszes körülményt figyelembe véve nagy valószínűséggel nemzetközi hírnévre tehet szert a jövőben.

Nehéz volt dönteni a végleges sorrendről?

Lehr András: Több nemzetközi verseny lebonyolításában vettem részt, többször voltam a zsűri tagja is. A végeredményekre általában az a jellemző, hogy vagy a versenyzők teljesítménye vagy a zsűri véleménykülönbsége miatt nem tudnak első helyezettet hirdetni. Az első esztergomi versenyen viszont olyan énekesekkel és olyan szoros egyetértésben működő zsűrivel dolgoztunk, hogy két kiváló előadó között osztottuk meg az első díjat. Másrészt Esztergom és az itteni szervezők csodálatos légkört teremtettek munkánkhoz, rendkívül pozitív hozzáállásukkal is hozzájárultak a végső sorrend kialakulásához.

Ács János: A két első helyezettünk – Ercsényi Orsolya és Sarah Maria Sun –, olyan magas művészi értékeket képvisel, mellyel a világ bármely országában megállják majd a helyüket. Egyszerűen nem lehetett őket egymás elé, vagy mögé sorolni az összes figyelembe vett szempont alapján. Mindketten kiforrott hanggal és erős egyéniséggel rendelkeznek. Ercsényi Orsolya produkcióját magam kísértem zongorán a döntőben és a gálahangversenyen is, de mindkettőjükkel igazi élmény volt együtt dolgozni.

Kikerülhet a verseny győztesei közül világhírű operaénekes?

Pitti Katalin: A zenét semmilyen formában nem lehet úgy megszólaltatni, hogy nincs bennünk kapcsolat istennel. Az oratórium-énekléskor is a léleknek kell megszólalnia, vissza kell adnia azt az erőt, amit az énekes sok-sok év munkájával fedezett fel, dolgozott ki magából. A világszínvonalhoz, az előadó teljes lényéből való énekléshez szükség van a bennük rejlő teremtő minőség megtalálásához. Ez hoszszú, áldozatokkal és rengeteg tanulással kirakott út, melyhez magas fokú önismeretre is szükség van. Én úgy látom, ezek a fiatalok már útban vannak az igazi sikerek felé.

Az énekverseny végeredménye

I. Ercsényi Orsolya és Sarah Maria Sun/Németország

II. An Sa-Hoon/Korea

III. Jónás Krisztina

A Magyar Rádió Különdíja a legjobb interpretációért: Lóczy Klára

A Magyar Rádió Különdíja a legegyenletesebb teljesítményért: Jónás Krisztina

Máv Szimfonikus Zenekar különdíja: Ercsényi Orsolya

Magyar Zenei Tanács különdíja: Cser Krisztián

A nemzetközi zsűri dicsérő oklevele: Király Judit, Honinger László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?