Huszonöt éve alakult meg az MKDM

Mindössze tíz nappal később ez a bizottság Szencen szövegezett felhívásával arra ösztönzi az itteni magyar hívőket, hogy klubjaikat az egyházközségekben és keresztény gyülekezetekben szervezzék. Másfél hónap elteltével ezeknek a gyorsan népszerűsödő kluboknak a küldöttei Pozsonyban a mozgalom első országos közgyűlését is megtartják, amely így azonnal politikai erővé válik. Az alapító tagok egyike Agárdy Gábor. A szlovákiai magyar kereszténydemokrata politizálás első szándéka – „a világnézeti és társadalmi kérdések tisztázására, a szlovák keresztény körök példáját követve” – az Új Szó 1989. december 30-ai számában jelent meg. Valóban ez a mozgósító közlemény adta a lökést?A formális kereteket tekintve igen, elsősorban azonban az akkori hetek eufóriája tette lehetővé, hogy az addig agyonhallgatott keresztény gondolatok a gyors változások reményében szabad utat kapjanak. A szerveződés legelső, még nyolcvankilenc novemberéhez-decemberéhez köthető fázisa, Püspöki Nagy Péter irányításával, főként Rajczy László érdeme volt, aki fáradhatatlanul járta az országot. Eleinte úgy tűnt, hogy a gyorsan szárnyra kapó szlovák KDH-nak, tehát a Kereszténydemokrata Mozgalomnak magyar tagozata leszünk. Ennek legerélyesebb szószólója Hammerlik Rudolf volt. Február vége felé viszont kezünkbe került a KDH választási programjának első szövege, amelyről hamarosan kiderült, hogy eléggé nacionalista szemléletű. Ezért március derekán, az akkorra már szép számú klubunk első országos közgyűlésének mintegy 120 küldöttje – a KDH magyar platformja helyett – mozgalmunk teljes körű önállósodása mellett döntött. Két nappal később az illetékes minisztérium be is jegyezte politikai erőként a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat, amelynek alapító elnökévé Janics Kálmánt választottuk. Így az MKDM a rendszerváltás utáni első szabad választásoktól a szlovákiai magyar pártok 1998-as tavaszi egyesüléséig parlamenti erő volt. 1992 decemberéig, Csehszlovákia kettészakadásáig mind a prágai szövetségi, mind a pozsonyi nemzeti képviselőházban, majd 1993 januárjától a Magyar Koalíció Pártjának létrejöttéig önálló politikai mozgalomként a szlovákiai törvényhozásban. A kereken negyedszázada alakult keresztény klubok Pozsonyban létesült előkészítő bizottságának tagja volt, többek mellett, az írónő Ordódy Katalin, a történész Popély Gyula. A mozgalom alakuló közgyűlése szintén a fővárosban zajlott. Mi indokolta, hogy a közbeeső hetekben számos tekintetben mégis Szenc mondható az MKDM „bölcsőjének”?Valószínűleg az, hogy ebben a Pozsonyhoz közeli városkában korábban regionálisan is aránylag élénk volt a szlovákiai magyar hitélet. És 1990 februárjában itt alakult meg például a szlovákiai magyar papok Glória Társulata, amelynek elnöke Harsányi Gyula szenci prelátus, a titkára Koller Gyula pozsonyboldogfai esperesplébános lett. Akkoriban valahogy ösztönösen, úgyszólván önmagától szerveződött sok minden. Ön negyvenévesen miképpen csöppent a kereszténydemokrata mozgalom sodrába? Ezt azért firtatom, mert már aktív politikusként a korábbi apolitikus Agárdy Gáborról az a legenda járta, hogy a nyolcvanas években kis híján elbukta a vadászvizsgáját, mert nem tudta, ki volt az akkori Szlovák Nemzeti Tanács elnöke!Azokban az időkben valóban inkább a szakmámmal törődtem, mint azzal, hogy kicsoda Viliam Šalgovič... Nyolcvankilenc novembere után engem is Rajczy László csábított a politikába, ahonnan azután évekig nem volt menekülés. Közéleti meggyőződésemben a németországi CSU, azaz a keresztényszociális unió értékrendje áll hozzám a legközelebb, mert nem hagyja magára a kisembert. Ez manapság, a gazdasági olló tágulása közben nagyon fontos, mert a világ egyre szaporodó konfliktusait gerjesztve egyre több a szegény, a nincstelen. Rögtön az első országos közgyűlésen az MKDM elnökségének tagja és a programjavaslatunk társszerzője lettem, 1992 nyaráig parlamenti képviselő is. Az MKDM elnökségi tagja pedig az FMK, az Együttélés és az MKM 1998-as egyesüléséig maradtam. Van máig fennálló politikai-közéleti hagyatéka az önmagát rendre kiegyensúlyozott erőként prezentáló MKDM-nek?Gondolom, igen. Elsősorban abban, hogy a népnemzeti Együttélés, a liberális FMK-MPP és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom különálló pártokként 1998-ig szerencsésen kiegészítették egymást; még ha olykor döcögött is az együttműködés. Számomra érdekes tapasztalat volt, hogy parlamenti képviselőként általában könnyebben tudtam megegyezni az egykori FMK-val, mint az „együttélésesekkel”, noha annak soraiból Bauer Edittel és Harna Istvánnal ment a legsimábban az összmunka. Meggyőződésem, önálló parlamenti erőként a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom máig ható hagyatékának legnagyobb érdeme, hogy határozottan bebizonyította: a hazai magyarság körében – mind a gyakorló hívők, mind a vallásukat kevésbé megélő emberek között – igény van a kereszténydemokrata értékrendre. És ami különösen jólesik, hogy mind a mai napig sokan nemcsak emlegetik, hanem hiányolják is az MKDM-et. Gyakran hallani, hogy bár a három párt között rendre akadtak eltérő vélemények is, de az árkok sohasem voltak annyira mélyek, mint most az MKP és a Híd között. Ha kompromisszumok árán is, de akkoriban azért szinte mindig együtt tudtunk határozni a lényeges dolgokról. A tizenhét esztendővel ezelőtti pártegyesülés „gesztora” is az MKDM volt?Igen. Először az Együttélés lépett be hozzánk, amit Duray Miklós is jó taktikai érzékkel támogatott. Nyilván fölismerte, hogy az Együttélés jóval nehézkesebben lehetett volna a befogadó párt. Második lépésben az akkorra már Magyar Polgári Párttá vált egykori FMK olvadt az MKDM-be, amely a szlovákiai magyar politika hétköznapjaiban elfogadható és higgadt tömörülés volt az egyébként sokszor leplezetlen vitákban álló MPP és az Együttélés számára is. Vajon miért beszélünk érdemtelenül keveset az MKDM alapító elnökéről, Janics Kálmánról?Talán mert ő sohasem hangsúlyozta különösebben saját kereszténydemokrata elkötelezettségét. Ezeket az elveket, bizonyos liberális nézetek elfogadásával, természetes erkölcsi és ideológiai alapnak tartotta. Sokkal inkább a kisebbségi jogvédelem sérelmeit és megoldandó gondjait tárta a nyilvánosság elé. Ő nem volt harsány szónok, de amit leírt, annak valamennyi sora pontos és hiteles volt; ebben a szándékában csehszlovák állampolgárként akart gerinces magyar lenni. 1990 és 1992 között parlamenti képviselőként talán ezért is járt be magas életkora ellenére lelkiismeretesen a bizottsági ülésekre meg a szavazásokra. Ha viszont az ülésteremben csak a szócséplés ment, akkor inkább felállt és hazavonatozott. Számos kérdésben volt kitűnően tájékozott, ami sok tekintetben segítette a parlamenti frakció naprakész munkáját. Úgy tudni, Bugár Béla – aki a közvélemény-kutatások adatai szerint ma Szlovákia második-harmadik legnépszerűbb politikusa – kifejezetten Janics Kálmánnak köszönhetően lett 1991 telén az MKDM elnöke. Méghozzá a politikában rendhagyó módon, igencsak fiatalon!Ennek rövid, ám érdekes és újfent Szenchez kötődő története van. A ma már nem létező helyi borozók egyikében tartottuk azt az elnökségi gyűlést, amelyen Janics Kálmán és az MKDM tanácsosaként Püspöki Nagy Péter éles személyeskedő vitába keveredett. Szóváltásuk hevében az is elhangzott, hogy a tanácsos urat személyesen érintő állításai miatt Janics Kálmán mondjon le elnöki tisztségéről, aki erre önuralommal azt felelte: zokszó nélkül megteszi, de önmaga helyett az elnökség legfiatalabb tagját jelöli! Az így kiszemelt új elnök Bugár Béla volt. Erről hivatalos jegyzőkönyv is született, és az MKDM harmadik országos közgyűlése 1991 februárjában Janics Kálmánt tiszteletbeli elnökké választotta, Bugár Bélát pedig megerősítette posztján. A (cseh)szlovákiai magyar politika utóbbi negyedszázada első felében izzott egy másik szembenállás is: Duray Miklós és az önök mozgalmának tiszteletbeli elnöke között...Nem az én tisztem kutakodni ebben. Meg napjainkban, hogy Janics Kálmán már nem él, esetleg nem is igazán érdekes kibékíthetetlen ellentétük oka. Talán elég annyi, hogy kettejük vitájának tárgya körülményesen kibogozható feltételezés/feltételezések voltak. Ha már a tények helyett a feltevések mezejére tévedtünk, szabadjon rákérdeznem, hogy az MKDM miként kezelte legelőször a Rudé krávo című kiadványban fellelhető titkosszolgálati lajstromokat?Volt olyan képviselőnk, akinek le kellett mondania, mert kderült róla, hogy együttműködött az ŠtB-vel. Ezért még a lusztrációs törvény megszületése előtt hoztunk egy belső szabályzatot, mely szerint annak, aki az MKDM színeiben képviselőjelöltként indult, becsületbeli nyilatkozatot kellett adnia arról, hogy nem volt tagja az állampártnak, és nem volt összefüggésbe hozható a '89 előtti titkosrendőrséggel sem. Ehhez tartottuk magunkat. A levéltárak megnyílása után pedig erről hivatalos bizonyítékot kértünk, hiszen nálunk is akadtak, akik annak idején hibáztak, bár jóval kevesebben, mint például az Együttélés soraiban. Volt a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak két valóban komoly horderejű, rögtön kilencven tavaszán indított kezdeményezése: az önálló komáromi székhelyű magyar püspökség és annak joghatósága alá tartozó három főesperesség iránti, a Vatikánhoz benyújtott kérelme, illetve a máig megtartott komáromi imanapok szervezése. Ön kudarcnak tartja, hogy az imanapok rutinszerűvé váltak, az önálló püspökség pedig, stílszerűen, az egekben?...Nem kudarc. Ez egy nagy várakozás. És élő emlék, hogy 1990. április 21-én az akkor Csehszlovákiában tartózkodó II. János Pál pápa kíséretének a szlovákiai magyar katolikusok nevében az MKDM képviselői Pozsonyban 45 ezer aláírást tartalmazó petíciót adhattak át. Amikor júniusban tízezer hívő részvételével megtartottuk az első imanapot, ott már felolvastuk a pápa támogató válaszlevelét. Ezért mondtam, hogy ez egy nagy várakozás. A Vatikán malmai nagyon lassan őrölnek, és az sem titok, hogy a szlovák lobbi a Vatikánban mindig erős volt, talán az egyik legerősebb; a szlovák katolikus klérusnak pedig nem érdeke, hogy a magyar hívek itt egyházi vonalon szerveződni tudjanak. Ugyanakkor nem kevésbé igaz, hogy a hazai magyar katolikusságnak is következetesebben kellene napirenden tartania ezt a természetes hitéleti igényét. Annyit azonban mégis elértünk már, hogy a nagyszombati érsek jól beszél magyarul és van egy magyar helynöke, Pozsonyban pedig Jozef Haľko segédpüspök szintén kitűnően bírja a magyar nyelvet. Ön már helyi szinten is felhagyott az aktív politizálással. Így kockázat nélkül felvethetek egy feltételezett helyzetet: ha mégis visszalépne a gyakorlati politikába, kereszténydemokrataként ma hol találná meg inkább a helyét – a szélesebb körű polgári együttműködésen munkálkodó Hídban vagy a nyíltan nemzetieskedő MKP-ban?Én a kettő között, hiszen mindkettőben van pozitívum és negatívum is. Ami viszont holtbiztos, hogy a szlovákiai magyarságnak nincs előnyére a jelenlegi megosztottság ennyire mély árka.