Huszonnégy személy részesült állami kitüntetésben

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő vasárnap 24 olyan személyt tüntetett ki, akik a társadalmi, a kulturális vagy a sportélet területén nyújtott teljesítményükkel érdemelték ki az elismerést. A díjazottak között nyolc nő és 16 férfi szerepelt.

A ceremónián, amelyet a Szlovák filharmónia épületében tartottak, részt vett Boris Kollár (Sme rodina) házelnök, Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő, több tárcavezető, valamint közéleti személyiség.

Az államfő a Ľudovít Štúr érdemrend I. fokozatával díjazta Rudolf Chmelt, aki a demokrácia előremozdításáért és megerősítéséért, az emberi és szabadságjogok, valamint azok védelmének érdekében tett erőfeszítéseivel érdemelte ki az elismerést.

In memoriam Ľudovít Štúr Érdemrend III. fokozatú elismerésben részesült Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet alapítója és egykori igazgatója, aki az emberi és szabadságjogok, azok védelme, illetve a demokrácia és annak megerősítésén túl az interetnikus és interkulturális megértést is előmozdította. 

A szlovák kulturális és művészeti élet fejlődése érdekében nyújtott munkájáért államfői kitüntetésben részesült Beke Sándor.

Érdekes

A díjazottak nevei ábécésorrendben:

  • Beke Sándor
  • Jaroslav Budz
  • Pavol Čekan
  • Pavol Demitra
  • Vladimír Godár
  • Agnieszka Holland
  • Agnesa Horváthová
  • Zdeno Chára
  • Rudolf Chmel
  • Vasiľ Jabur
  • Helena Jurasovová
  • Kristína Križanová
  • Ivan Leitman
  • Vladimír Michal
  • Hilda Múdra
  • Chaviva Reiková
  • Pavel Rychetský
  • Anna Šestáková
  • Magdaléna Špotáková
  • Ivan Štrpka
  • Milan Šútovec
  • Tóth Károly
  • Dezider Ursiny
  • Ján Zavarský 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?