Körmöcbánya. Nem tudni, hogy miniszterkedésének vagy „nyúl” jelentésű nevének köszönheti-e, mindenesetre idén az egészségügyi tárca vezetőjét, Rudolf Zajacot és feleségét „ábrázoló” alakok nyerték a 42. körmöcbányai karnevált és húsvétitojás-fesztivált. A díj egyébként hatalmas kék eurótojás volt.
Húsvéti karnevál
Körmöcbánya. Nem tudni, hogy miniszterkedésének vagy „nyúl” jelentésű nevének köszönheti-e, mindenesetre idén az egészségügyi tárca vezetőjét, Rudolf Zajacot és feleségét „ábrázoló” alakok nyerték a 42. körmöcbányai karnevált és húsvétitojás-fesztivált. A díj egyébként hatalmas kék eurótojás volt. Az Anna Malíková nemzeti párti elnök asszonyt és legfőbb vetélytársát, a valódi nemzetiek vezérét, Ján Slotát alakító páros második lett. Az utalás a tojásokra remek, hiszen a két politikus egyik korábbi tárgyalásán – legalábbis Slota szerint – Malíková tojásokat akart riválisa fejéhez vágni. A zsűri a harmadik dobogós helyet Szaddám Huszein iraki diktátornak, valamint az első szlovák klónnak, illetve az Adams család egyik tagjának megosztva adta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.