Hrušovský: Csak a házasság lesz teljes jogú kötelék

Pozsony |

<p>Pavol Hrušovský kijelentette, hogy amennyiben sikerül elfogadni az alkotmánymódosítási javaslatot, úgy semmilyen olyan törvény nem hozható majd, amely veszélyeztethetné a házasság intézményét.&nbsp;</p>

A kereszténydemokraták (KDH) képviselője elmondta, hogy olyan törvényeket sem fogadhat el majd a parlament, amely egyenjogúsítana másfajta kötelékeket a férfi és a nő közötti házassággal.  Hrušovský védte a Smerrel kötött egyezségét: „Amennyiben alkotmánymódosítást akarunk elérni, egyezségre van szükség. Biztosítok mindenkit, hogy csak a jó szándék vezérelt minket.”

Martin Poliačik szerint a legtöbb képviselő úgy véli, hogy a leáldozóban lévő Smer koalíciós partnert keres, és ehhez mérten alakítja majd a párt további arculatát. „Ez már nem a progresszív szociális demokrácia lesz, hanem egy konzervatív párt arca. Ismételgetheti körbe-körbe, miszerint ez nem üzlet a két párt között, de két teljesen különböző téma összekapcsolása az államfőválasztások előtt elárulja, hogy mégiscsak üzletről van itt szó.” – véli Poliačik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?