Hosszabb az út az Adriára

Pozsony |

<div>Az elmúlt hétvégén, egy héttel a nyári főszezon kezdete előtt turisták tízezrei indultak útnak autóval Horvátországba. Tavaly rekordszámú szlovák turista nyaralt az Adriánál, idén vélhetőleg még többen lesznek, mindezt annak ellenére, hogy a tengerhez vezető út nem lesz zökkenőmentes.</div><div>&nbsp;</div>

A Törökországban vagy Egyiptomban uralkodó rossz biztonsági állapotok is hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedik a Horvátországban nyaralók száma. Tavaly több mint 16,3 millió turista nyaralt az Adriánál, ami 2015-höz képest több mint kétmillióval több. Szlovákiai turistából is több volt, a két évvel ezelőtti nem egész 400 ezerről tavaly több mint 411 ezerre nőtt a számuk. A Szlovákiából érkező turisták többsége az isztriai félszigetre vagy Horvátország északi partvidékére utazik. Elsősorban azért, mert erre a tengerpartra tudnak a leggyorsabban eljutni. Szlovénián vagy Magyarországon át elvileg nem egész hat óra alatt kiérhetünk a tengerhez. Az elmúlt években még talán reális is volt ez az utazási idő, idén már viszont nagy valószínűséggel néhány órával hosszabb lesz az utazás. Egyrészt azért, mert néhány napon belül beindul az igazi turistaszezon, másrészt pedig a szigorúbb határellenőrzések miatt. Az Európai Bizottság utasítására árpilis 7-től kötelező a schengeni övezet külső határain minden gépjárművet ellenőrizni; az unió ezzel reagált a gyakori európai terrortámadásokra. Már a szigorítás első napján, jóval a nyári turistaszezon kezdete előtt hatalmas fennakadásokat okozott a szigorúbb ellenőrzés a horvát-magyar és horvát-szlovén határátkelőkön. A szlovének enyhítették a határellenőrzést Múlt héten jelezte Szlovénia az Európai Bizottságnak, hogy a nyári turistaszezon idejére enyhíti a határellenőrzéseket, és ha túl nagy lesz a torlódás a határátkelőkön, akkor szeptember 30-ig a gépjárműveket csak véletlenszerűen fogják ellenőrizni. A harmadik országok állampolgárait azonban kötelesek megállítani, így az enyhítés ellenére is akadozhat a határátkelőkön való áthaladás. A szlovén határőrség tájékoztatása szerint az enyhítés nem lesz érvényes mindig és minden határátkelőn, az aktuális helyzettől függően fognak csak enyhíteni a szabályokon. A szlovén belügyminisztérium múlt héten azt javasolta az utasoknak, hogy aki teheti, úgy időzítse utazását, hogy éjjel érkezzen a horvát határra, ekkor ugyanis kisebb a forgalom a határátkelőkön. Magyarországon különösebb fennakadásokat nem jelentettek, ám a turisták nagyobb számban csak ennek a hétnek a végén érkeznek meg a horvát-szerb határhoz. A sofőröknek sokat segít a horvát autóklub (HAK), melynek internetes oldalán (www.hak.hr), vagy az oldalon letölthető mobilos alkalmazás segítségével online figyelhetik az aktuális közlekedési helyzetet.  Azok sem lélegezhetnek majd fel, akik sikeresen elkerülik a határon a dugókat, ugyanis Horvátországban sok helyütt útfelújítások fogják nehezíteni a továbbhaladást – például az A4 Goričan-Zágráb autópályán a Kraljevečki Novaki csomópontnál.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?