Horvátországban is feljelentést tesz a Borkai-ügy miatt a Jobbik

Horvátországban is feljelentést tesz a BorkaHorvátországban is feljelentést tesz a Borkai-ügy miatt a Jobbik-ügy miatt a Jobbik
Budapest |

Horvátországban is feljelentést tesz Borkai Zsolt győri polgármester ügyében a Jobbik – jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a párt szóvivője.

Szilágyi közlése szerint azt kívánják tisztáztatni a szomszédos állam hatóságaival, hogy a nyaraláson, amelyről a napokban felvételek kerültek nyilvánosságra, sértettek-e kábítószerrel és prostitúcióval kapcsolatos szabályokat. Az ügyet a magyar politikatörténet legnagyobb korrupciós, drog- és szexbotrányának nevezte.

Borkai kínos botránya túlmutat a győri polgármester viselt dolgain, hiszen betekintést nyerhetünk a ner korrupciós mechanizmusába, a visszaosztási gyakorlatba, a kamu megbízásokba, a túlárazásba, a haveri körök helyzetbe hozásába, vagyis mindabba, ami egy maffiaállam sajátossága – jelentette ki Szilágyi György.

Magyarországon Orbán Viktor vezetésével egy maffiaállam működik – folytatta, majd arra biztatott: vasárnap az ellenzéki jelöltekre szavazva kezdjék meg a választók a ner lebontását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?