Audis földügy: a cselekmény nem bűncselekmény

Audi
Budapest, Győr |

A rendőrség megszüntette az eljárást az Audi Logisztikai Központjának létesítése előtti földeladások kapcsán. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya hozott határozatot.  

A 444.hu számolt be a részletekről. A 10 oldalas indoklás szerint az ügyben négyen tettek be-, illetve feljelentést. A megjelent újságcikkek alapján feltételezték, hogy az ügyletből Győr önkormányzatát vagyoni hátrány érte, sőt, az Audit is. Továbbá hivatali visszaélést és hűtlen kezelést is feltételeztek, továbbá pénzmosás is történt.  

A történet lényege az, hogy Borkai Zsolt polgármester még 2012-ben szerint megsúgta bizalmasának (és szexbotránya másik főszereplőjének), dr. Rákosfalvy Zoltán ügyvédnek, hogy az Audi mely területen tervezi megépíteni új logisztikai központját. A sajtóbeszámolók szerint Rákosfalvy az információ birtokában 1,5 milliárd forintért felvásárolta az érintett földterületeket, hogy azokat az átminősítésük után, rövid időn belül 7 milliárd forintért adja tovább.  

A rendőrségi nyomozás megállapításai szerint Rákosfalvy még 2011-ben vásárolta fel a földeket, majd összevonta azokat önkormányzati tulajdonú területekkel egy ingatlanná. A telekátalakítás után az önkormányzat vagyona „osztatlan közös tulajdonként változatlan nagysággal megmaradt”, vagyis a telek értékesítésekor ez alapján nem érte, nem érhette vagyoni kár a várost. Így pedig nem lehet hűtlen kezelésről beszélni.  

A rendőrség szerint ráadásul az Audi igazgatósága csak 2012. szeptember 7-én hozta meg a végleges döntést a logisztikai központ helyszínéről. 

Mindezek alapján így fogalmaz a határozat a megszüntetés indokáról: „a cselekmény nem bűncselekmény”. 

A teljes cikk itt olvasható. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?