Hogyan szerezhetünk utazáshoz szükséges papírokat gyereknek?

<p>A fiam Csehországban él a családjával. Ő szlovákiai magyar, de a felesége magyar állampolgár. A gyermekük Csehországban született. A menyem újszülött kisfiukkal szeretne elutazni a családjához Magyarországra, hogy a súlyos beteg, kórházi kezelésre szoruló nagyapa is láthassa még a babát. Az a gond, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudják, sikerül-e útlevelet intézni a kisbabának, pedig két államhatáron is áthaladnak. Ráadásul a fiam munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tud velük tartani, ezért vonattal utaznak. Hogyan tudnák mielőbb beszerezni az utazáshoz szükséges papírokat?</p>

Unós polgárok érvényes személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel hagyhatják el egy tagállam területét, illetve léphetnek be más tagállamba (2004/38/EK irányelv 4. és 5. cikkei). Ez a feltétel a kiskorúakra is vonatkozik, tehát olvasónk unokájának is be kell szerezni az úti okmányt. A szükséges személyi okmányok nélkül utazó személyt szabálysértési eljárás keretén belül megbüntethetik. Kisgyerekkel utazók fokozott ellenőrzésre számíthatnak az illetékes tagállambeli hatóságoktól. Gyermekével egyedül utazó szülőnek javasolt magánál tartania a másik szülő írásos beleegyezését a gyermek külföldre vitelébe, nehogy felmerüljön a gyermek jogellenes külföldre vitelének a gyanúja, ami komoly bonyodalmakkal járhat. Külföldön született szlovák állampolgárnak csak azután állítanak ki útlevelet, hogy Szlovákiában is anyakönyveztették. Mivel a külföldi születési anyakönyvi okiratokat csak a pozsonyi székhelyű speciális anyakönyvi hivatal (osobitná matrika) honosíthatja, a nagykövetség közreműködésével ez a folyamat három hónapig is eltarthat. Ezt egy szintén kb. három hónapnyi várakozási idő követi az útlevél kiadásáig. Mivel olvasónk menye magyar állampolgár, feltételezhető, hogy kisfia születéssel megszerezte a magyar állampolgárságot is. Így édesanyja igényelheti számára a magyar útlevelet. Bár korábban Magyarországon is hasonló volt a helyzet a fent említetthez, egy 2015-ös jogszabály-módosítással egyszerűsítették a külföldön született, hatodik életévüket még be nem töltő magyar állampolgárok számára az útlevéligénylés folyamatát. A külföldre utazásról szóló́, 1998. évi XII. törvény végrehajtására kiadott 101/1998 (V. 22.) kormányrendelet 16., 3. és 17. paragrafusának 7. bekezdései szerint ma már a magyar hatóságok elfogadják a külföldön kiadott anyakönyvi okiratot is, ha a szülők mellékelnek egy írásbeli nyilatkozatot a gyermek adatairól és állampolgárságáról. Részletes tájékoztatást a csehországi magyar nagykövetség konzuli osztálya vagy a magyarországi külügyminisztérium konzuli szolgálata nyújthat (konzuliszolgalat.kormany.hu/kapcsolat). A magyar jogszabályok elérhetők online a net.jogtar.hu webhelyen. A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak.Veszelei Viktória jogász
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?