Hogyan ölte meg a globális bűnözés az édesanyánkat

Daphne Caruana Galizia

Sajnálatos módon a globalizmus egyik legtartósabb sikertörténete a nemzetközi szervezett bűnözés és a korrupció. Míg a bűnszervezetek áruja és nyeresége észrevétlenül lépi át a határokat, addig a határok közé szorított jogot és igazságszolgáltatást aláássák és túszul ejtik. Azokat az újságírókat pedig, akik mindezt megírják, zaklatják, bebörtönzik, meggyilkolják.

Miközben a világméretű bűnözés és korrupció továbbra is erodálja a szabadságunkat és veszélyezteti a biztonságunkat, a meggyilkolt újságírók értékes tapasztalattal gazdagítottak: megtanítottak válaszolni. Ez a tapasztalat nemcsak az újságírók számára hasznos, hanem a bűnüldöző szervek vagy az egész társadalom számára is.

Az édesanyánk, Daphne Caruana Galizia egyike volt ezeknek az újságíróknak. 2017. október 16-án gyilkolták meg, pokolgépet rejtettek a kocsijába. Épp a bankba igyekezett, hogy hozzáférjen a gazdasági miniszter által befagyasztott számlájához. Ez volt a személye elleni utolsó támadás, amelyet a munkája miatt követtek el ellene, de nem ez volt az utolsó erőszaktevés, amelyet Málta elszenved azért, amit ő kinyomozott.

Anyánk képzett archeológusként egy korrupt hálózatot leplezett le, amely jelentős nemzetközi tevékenységet folytatott, útlevelekkel kereskedett, és kifinomult pénzmosási praktikákat alkalmazott. Anyánk kitartóan követte a szálakat, amelyek a máltai kormányhoz vezettek.

A válaszlépés meglepetésként érte. Lemondások sorozata helyett ellentámadásba lendültek a tetten értek. A populizmus utolsó éveit túlélt intézményes szabadság maradványait is fölszámolták. És az anyánkat, aki sokak számára a reményt jelentette, mások mellett a bírák és a bűnüldöző szervek számára is, fényes nappal kivégezték.

Hivatalban maradtak azok, akiket anyánk leleplezett, akik pedig azt követelik, hogy kiderüljön az igazság a halálával kapcsolatban, nos, őket nyilvánosan támadják. Anyánk megmutatta, hogy a hatalom képviselői megvehetők, az intézmények nem működnek. Munkája nagy ellenállásba ütközött. Az ellenállás vele is végzett, és azóta fojtogatja a közéletet az országban. Ezek után nem meglepő, hogy Málta 2018-ban zuhant a legnagyobbat az európai sajtószabadság rangsorában, Európa pedig a leggyorsabb visszaesést produkálta világviszonylatban. Málta ugyancsak visszaesett a demokrácia és a jogállam rangsorában, és élen jár a gyűlöletbeszéd terén.

 

Kapcsolódó cikkünk

A globális bűncselekmény és korrupció hatása természetesen nem korlátozódik Máltára és Európára. Az oknyomozó újságírók világszerte összefognak, ahogy a Daphne-projekt mutatja. A Panama- és a Paradicsom-iratok is azt bizonyítják, hogy hatékony lehet az oknyomozó újságírás, és elérheti a nagyobb átláthatóságot, alááshatja a bűnözői hálózatot és megnehezíti a politikai korrupciót. Míg az újságírók összefognak, és határokon átnyúlva együttműködnek, addig az egyes országok bűnüldöző szervei lépésekkel vannak lemaradva a bűnözőktől a korrupció elleni küzdelemben. Ennek eredményeként az oknyomozásnak országonként eltérő hatása van. Azokban az országokban, ahol a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás függetlenül működnek a kormánytól és az érdekcsoportoktól, ahol jól működik a jogérvényesítés, ott az oknyomozó újságírás hatékonyan léphet föl a korrupció és az állam túszul ejtése ellen. Ellenben azokban az országokban, ahol hiányzik az akarat vagy a képesség, hogy megszabaduljanak a szervezett bűnözéstől és a korrupciótól, ahol a nyilvánosság túlságosan megosztott ahhoz, hogy egységesen küzdjön az ellenségei ellen, a kikényszerített átláthatóságnak és elszámoltatásnak fordított hatása is lehet. Ezekben az országokban az újságírók továbbra is célpontok – ennek pedig veszélyes következményei vannak mind a helyi közösségekre, mind a világgazdaságra.

Azokban a társadalmakban, ahol újságírókat támadnak meg, ott a korrupció annyira burjánzik, hogy a bűnüldöző szervek és a demokratikus intézmények nem működnek megfelelően. Ebben a helyzetben az oknyomozó újságírók állnak a jogállam és azok között, akik megpróbálják a jogállamot lebontani, ez pedig azt eredményezi, hogy a munkájuk veszélyesebb és kevésbé hatékony.

A globalizáció utolsó fázisa a szupergazdagok rétegét termelte ki, egy olyan hatalmas játszóteret, ahol a szervezett bűnözés és a kleptokrácia a gyengébb jogállamokat, mint Málta a fekete pénz szolgálatába állította. A helyes válaszlépés erre a helyzetre az, ha nem bújunk el az államhatárok mögé, hanem egy új, globális szervet hozunk létre, amely hatékony lesz a világméretű szervezett bűnözés és korrupció visszaszorításában. Kezdetnek a bűnüldöző szervek követhetnék az újságírók példáját, és létrehozhatnának egy megbízható személyekből álló hálózatot, melyhez hasonlót a szervezett bűnözés már kiépített.

A globalizáció egy új fázisába lépünk, ezért a szervezett bűnözéshez és a korrupcióhoz is másféle viszonyulást kell kialakítanunk. Ellenkező esetben a társadalmunk és a jövőnk a félretájékoztatás és a fekete pénz szövetségéé lesz, azoké, akik elvették az országtól a legkiválóbb újságírót.

Matthew, Andrew és Paul Caruna Galizia

© Project Syndicate

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?