Hogyan ejtette túszul Robert Fico az államot

Jó lóra kell tenni A túszul ejtett szlovák állam korrupciós gépezete nagyvonalakban felvázolva így működik: először is vannak a parlamenti választások, amelyek a pártoknak nagyon sok pénzbe kerülnek, viszont a kampány finanszírozására rendkívül képmutató módon csak egy korlátozott összeget költhetnek, hivatalosan.  A pártok egyik feladata az, hogy legyen egy ilyen nyilvánosan kimutatott kampányköltségvetés, amely nem lépi túl a hivatalos keretet – de ezt úgy sem ellenőrzik hatékonyan, épp ezért képmutató az egész rendszer. A másik feladat, hogy összegyűjtsék a feketepénzeket egy párhuzamos könyveléssel futó titkos pártkasszába, amihez jó, ha van egy megbízható pártpénztárnok (ennek szimbóluma lett az SDKÚ egykori pártpénztárosa, Gabriel Palacka).  Ebbe a kasszába fizetnek be a rejtett szponzorok, persze nem a pártvezérek két szép szeméért, hanem mert ez nekik egy befektetés. Cserébe kamatostól visszakapják a pénzt, állami pozíciókkal, befolyással, megrendelésekkel és a szabályok nekik megfelelő alakításával. Képviselőket jelölnek, meg embereket az állami intézmények és vállalatok vezető posztjaira, befolyásolják a szabályozó környezetet, és üzletelnek az állammal, amely olcsón ad el nekik, és drágán vesz tőlük. Persze csak ha jó lóra (lovakra) tettek.  Nyilván az állami vállalatok „tune­lezése”, a közbeszerzések igé­nyekhez szabása stb. nemcsak politikailag kínos, ha kiderül, de sokszor büntetendő is lenne. Erre kétirányú stratégia a válasz: 1. A szponzorok rejtőzködése strómanok, bonyolult céghálók meg adóparadicsomi postaládacégek mögött, a verseny megjátszása a közbeszerzésen (több cég indul, de összejátszanak), illetve a médiák elhallgattatására tett igyekezet. Ez utóbbinál a felvásárlástól az ignoráláson keresztül a pereskedésekig tart a skála, de időnként a megfélemlítés is fel-felbukkan. 2. Annak a megakadályozása, hogy az igazságszolgáltatás és az ellenőrző szervezetek, tehát a rendőrség, az adóhatóság, a Főügyészség és a Speciális Ügyészség, a bíróságok, a Monopolellenes Hivatal vagy a Közbeszerzési Hivatal stb. tegyék a dolgukat.  Ezt főleg politikai kontroll révén érik el: az itt dolgozók és beosztottjaik egy piramisszerű függőségi rendszerben a kormányzó hatalomtól függenek, nem lépnek fel ellene, mert féltik az állásukat, illetve ha fellépnek, általában elvesztik azt.  A fő nyertesek a hatalomra jutó politikusok és a szponzoraik, akik szabad versenyben és átlátható korrupciómentes közegben nem lettek volna dúsgazdagok, a vesztesek között pedig ott az összes adófizető, meg minden állampolgár, akiknek a befizetett adója korrupciós csatornákon keresztül magánzsebekben landol, illetve nem jutnak olyan minőségű közjavakhoz és szolgáltatásokhoz, amilyenekhez juthatnának, ha a közpénzek egy jó részét nem lopnák el. Mečiar oligarcháiból Fico szponzorai Aki nyitott szemmel járt az országban, és figyelte a médiákban a politikai hirdetéseket a 2002-es választások előtt, annak már akkor feltűnhetett, hogy a Smer hatalmas kampányhadjáratot folytatott. Ez fölöttébb furcsa volt egy új, nemrég alakult párttól, amelynek Robert Fico személyében egyetlen parlamentben ülő képviselője volt, így nem volt jogosult állami támogatásra, amely a pártok egyik fő bevételi forrása.  Bár a párt később 10,6 millió koronás kampányköltségvetést vallott be, ez már akkor sem hangzott túl hihetően. Rövidesen sorban kezdtek megjelenni a közvetett bizonyítékok arról, hogy a Smer ennél sokkal több pénzt költött, amit főleg a Mečiar-korszakban politikai kapcsolataik révén meggazdagodott nagyvállalkozók, közkedvelt nevükön „oligarchák” adtak össze. Ők afféle részvényesként szálltak be az alakuló Smerbe, amely biztosítékként szolgált, ha a gyengülő Mečiar végleg kiesne a hatalomból. A jelenből visszanézve elmondhatják, aligha hozhattak volna jobb döntést. Íme a fokozatosan megjelenő információkból a legfontosabbak: 1. 2005 őszén a HZDS akkori parlamenti képviselője, Jaroslav Jaduš azt nyilatkozta, hogy „Vladimír Poór, Ivan Kiňo, Ján Gabriel, Jozef Brhel vagy Fedor Flašík jelentős befolyással vannak a Smer politikájára. Ott voltak a Smer születésénél, amely mellékes beruházás volt számukra, arra az esetre, ha a HZDS a 2002-es választások után nem jutna be a kormányba.” 2. A 2010-es választások előtt nyilvánosságra jutott egy 2002 áprilisából származó szponzori szerződés másolata, amely a Smer egyik fő támogatójának tartott Ľubomír Blaško és a párt kampányvezére, Fedor Flašík között köttetett (mindkettőjük aláírása szerepelt rajta). A szerződés szerint Blaško 32 millió koronát adományoz a párt kampányára, amiért cserébe joga van három parlamenti képviselőre, valamint – ha a Smer kormányra kerül – egy államtitkári posztra és három jelöltre az energetikai és vasúti állami vállalatok vezetőségében. 3. A fentieket megerősítette a Smer egyik alapító tagja, a Ficó­ban csalódott Bohumil Han­zel is, akinek sokkoló nyilatkozata szerint a bevallott 10,6 millió koronával szemben a párt 2002-es kampánya valójában 284 millióba (!) került. Hanzel nem kevesebbet állított, minthogy saját szemével látta a Smer 5 fő szponzorával kötött szerződést és azt, hogy „Fico akkor azt mondta nekem, hogy legitim kérés a szponzorok részéről igényt tartani az állami funkciókra és megrendelésekre”. 4. Közvetlenül a 2010-es választások előtt nyilvánosságra jutott egy hangfelvétel, amelyen egy Fico hangjához megszólalásig hasonlító hang a következőket mondja: „Remélem, hogy senki nem hallgat. Erre az évre szereztem 35-öt, a következőre úgy 40-et, meg más dolgokat. Saját fejjel szereztem ezeket… Létre kell jönnie egy párhuzamos finanszírozási struktúrának, amelynek rendelkezésre kell állnia a választási kampány meg más dolgok céljaira is.” A Ficóéhoz hasonló hang Valószínű, hogy a hangfelvétel a 2002 előtti választások előtt készült egy értekezleten, ahol Fico párttársai körében eldicsekedett, hogy 75 millió koronát szerzett „saját fejjel” a kampányra. A felvételen továbbá kijelenti: „Az, hogy e körül matatott Fedor [Flašík], nem jelentheti azt, hogy valaki a golyóimnál fogva fog tartani, ez nem történhet meg.” Több forrás is ugyanebbe az irányba mutat, Fico ugyanis később azzal vádolta Flašíkot, hogy a szponzorpénzek begyűjtésénél saját zsebre is dolgozott, ezért fokozatosan kiszorította a párt vezetéséből. 5. A pozsonyi amerikai nagykövetség WikiLeaks által kiszivárogtatott 2006-os jelentéseiben is az szerepelt, hogy Juraj Široký, Jozef Brhel, Dušan Muňko, Maroš Kondrót ill. Fedor Flašík, Vladimír Poór, Ján Gabriel és Ivan Kiňo tekinthetők a Smer fő támogatóinak. 6. A 2012-es választások előtt az interneten megjelent, valószínűleg titkosszolgálati eredetű „Gorilla” dossziéban nemcsak az szerepelt, hogy a pártvezérek közül egyedül Fico kereste fel személyesen a hírhedt lehallgatott Vazov utcai lakást, de a Smer finanszírozásáról is érdekes adalékok vannak. Az ügyirat szerint egy 2006. január 8-i beszélgetésen Jaroslav Haščák felsorolja a Smer 5 részvényesét: Juraj Široký, Vladimír Póor, Martin Glváč (Fedor Flašík), Jozef Brhel és Ivan Kiňo. Glváč és Brhel (Haščák egyedül őt nem ismeri személyesen). 7. A Fair-play Szövetség 2003-as tanulmányában megpróbálták felmérni a pártok által a kampányra költött kiadásokat, a becslések szerint a nagyobb pártok esetében (a Smert is ideértve) a valós kiadások többnyire többszörösen meghaladták a hivatalosan kimutatottakat.  8. Végül a Smer hatalomra kerülése utáni tények is önmagukért beszélnek. Dőltek a megrendelések a fent felsorolt iratokban szponzoroknak tartott személyek cégeikhez, illetve a hozzá­juk köthető vállalatokhoz. Emellett a Smer kormánytagjai, képviselői, valamint az általuk jelölt hivatalnokok és az állami vállalatoknál vezető pozíciókba kerülők között csak úgy hemzsegtek a szponzoroknak tartott egyénekhez közel álló emberek. Volt üzlettársak, iskolatársak, régi jó barátok és ismerősök szinte mindenhol… Akkor most kinek higgyünk? A Smer és Fico olvasata a következő: a Fico hangjának vélt hang nem az övé, az egész hamisítvány, akárcsak a Blaškóval kötött szerződés is, Hanzel hazudik, a Gorilla a jobboldal botránya, ne rángassák ebbe a Smert, személyi összefonódások nem léteznek, vagy ha igen, semmi közük a szponzoroknak tartott egyének sikerességéhez a Fico-kormányok alatt. Ha bármi összefüggést látunk, az a véletlen műve, meg különben is vigyázat, mert ilyen állításokért perelünk…  Az én olvasatom: túl sok itt a véletlen ahhoz, hogy az egész egy nagy véletlen legyen. A napvilágra jutott információk és a tények túlságosan egybevágnak, meg az is valószínűtlen, hogy négy-öt forrás egymástól függetlenül ugyanazokra a szponzorokra mutasson rá. Az is felettébb valószínűtlen, hogy ezek az emberek véletlenül jutottak hatalmas állami megrendelésekhez, adókedvezményekhez, mentőövekhez, hogy a volt barátok, ismerősök, üzlettársak véletlenül kerültek vezető pozíciókba. Ez már a fent 8 pontban összefoglaltak fényében is hihetetlennek tűnik. De ha valaki veszi a fáradtságot, és elolvassa mondjuk Marek Vagovič, az egyik legismertebb szlovák oknyomozó újságíró tavaly megjelent, Saját fejjel című könyvét, ahol 237 oldalon százszor ennyi információt talál, azt láthatja, hogy még mindig minden egybevág… A reális olvasat ezért inkább az, hogy Robert Fico már a kezdetekkor eladta a lelkét az ördögnek, Fausti alkut kötött Mečiar oligarcháival, akik későbbi állami megrendelésekért, politikai befolyásért és pozíciókért megfinanszírozták az újonnan induló pártját. Nincs visszaút Az immár harmadszori miniszterelnök Fico azóta sem tudott kilépni ebből az alkuból, bár a szponzorok köre megváltozott – egyesek meghaltak, kiestek a pikszisből, újabbak jöttek a helyükre – a működési elv a régi maradt. Szlovákia a túszul ejtett állam tipikus példája, ahol egy szűk nagyvállalkozói csoport hatalmas befolyással bír az ország működésére és a kormányzó elit jelentős részével összenőve, a politikailag ellenőrzött igazságszolgáltatás által fedezve üzemelteti a rendszerszintű nagykorrupciót. Fico nem léphet ki ebből a rendszerből, mert nélküle az egész összeomolhat, és annak büntetőjogi következményei lehetnek. Ezért ki kell tartania, akkor is, ha már nem boldogítja a hatalom és nem fűti az ambíció úgy, mint régen. Minden áron, megroppant egészséggel is, kerül, amibe kerül. Gál ZsoltA szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója