Közélet

Hlina szerint Érsek ignorálja az autópálya északi szakaszát a magyarok miatt

Alojz Hlina, a KDH elnöke felszólította Érsek Árpád közlekedésügyi minisztert (Híd), hogy ne hagyja figyelmen kívül a Pozsonyt és Kassát összekötő autópálya északi szakaszát. Ahogy azt Hlina pénteki sajtótájékoztatóján Pavol Zajac alelnökkel együtt elmondta, Érsek politikai és gazdasági okokból előnyben részesíti a déli szakaszt.
TASR

2018. október 13. 09:24

Alojz Hlina
Alojz Hlina - David Duducz/NMH – illusztrációs felvétel

"Az autópálya sajnos a politika áldozata lett. Három szakasz van – az északi, a déli és a magyar. Ami az északit illeti, már nem hiányzik sok a befejezéséhez. A gond csak az, hogy a Most-Híd nem vesz tudomást róla. Véleményünk szerint a déli szakasz fontosabb a pártnak, mivel ott számíthat szavazókra. A magyar szakasz pedig a magyaroknak fontos. Az északi viszont az egész országnak"

– mondta.

A KDH képviselői szerint az autópálya a tervezett 2026-os befejezésnél sokkal később lesz kész. Szerintük meg kell erősíteni a munkálatokat.

Építik az autópályát Magyarbődnél

2018. augusztus 1. 10:13

Építik az autópályát Magyarbődnél

Arra is felhívták a figyelmet, hogy gond van egyes szakaszok építésével, ilyen például a Felsővisnyó (Višňové) és Čebrať alagutak, a Gombás-Ivachnófalu szakasz (Hubová-Ivachnová), vagy az Eperjes-nyugat, Eperjes-dél elkerülőutak (Prešov). „Elméletileg 2028-ra befejezhetnék a munkálatokat, a magyar fél azt ígéri, hogy 2022-re befejezi. Van, aki azt szeretné, hogy az útvonal Budapesten keresztül vezessen. Amint láthatjuk, nemcsak technikai, hanem politikai érdekek is közrejátszanak. Úgy tűnik, mintha a Most-Híd versenyezne Orbán Viktorral, hogy ki építi meg hamarabb, és ki dicsekedhet el a kész magyar, illetve déli szakasszal" – mondta Hlina.

A Közlekedésügyi Minisztérium szerint az állításoknak nincs igazságalapja. „A KDH értelmetlenségeket állít, hogy felhívja magára a figyelmet, és ezt tényekkel is lehet igazolni. A közlekedésügyi miniszter újra elindította a Čebrať alagút kiépítését (Gombás-Ivachnófalu D1-es szakasz), megoldotta a hiányzó környezetvédelmi engedélyek (EIA) ügyét, és megkezdte az Eperjes-nyugat, Eperjes-dél, valamint a Budamér-Magyarbőd (Budimír–Bidovce) szakaszok kiépítését. Emellett erősen szorgalmazza a felsővisnyói alagút zsolnai szakaszának befejezését" – nyilatkozta a TASR-nek Karolína Ducká, a tárca szóvivője. Azt is hozzátette, hogy már folyamatban van az utolsó hiányzó szakasz, a Nagyturány-Gombás (Turany-Hubová) előkészítése, amelyhez már a környezetvédelmi engedélyek is megvannak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szputnyik

Elszúrt Szputnyik V-vakcina

Döntetlenezett a DAC a Slovan elleni derbin

GALÉRIA: Döntetlenezett a DAC a Slovan elleni derbin

Ha az ember hazát cserél, szívet is cserél?

Ha az ember hazát cserél, szívet is cserél?

telefon k

Sokan mindenhez hozzáférést adnak

Mit hoz a holnap? – Apokalipszis-forgatókönyvek

Mit hoz a holnap? – Apokalipszis-forgatókönyvek

koronavírus Sinopharm

Kína fontolóra vette vakcináinak keverését az alacsony hatékonyságuk miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.