Hlina: A közmédia tanácsa a jelenlegi kormánykoalíció politikai szerve lesz

Alojz Hlina

A közszolgálati televízió és rádió igazgatóját az új törvény alapján könnyedén meneszteni lehet majd, ezzel szemben a közmédia tanácsának tagjai gyakorlatilag elmozdíthatatlanok lesznek – figyelmeztetett Alojz Hlina, az SaS képviselője a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvénytervezet első olvasatú parlamenti vitájában. A tervezetet félelmetesnek és szörnyűnek nevezte.

Szerinte a közmédia vezérigazgatóját megválasztó tanács a jelenlegi kormánykoalíció politikai szerve lesz, hiszen kilenc tagjából négyet a kulturális miniszter nevez ki, öt tagot pedig a parlamenti többség fog megválasztani. „Ezeket az embereket gyakorlatilag nem lehet majd leváltani” – jelentette ki Hlina. Idézte a tervezetben szereplő megfogalmazást, amely azt tartalmazza, hogy a tagok nem léphetnek fel politikai párt nevében, de azt nem tiltja, hogy pártérdek szerint cselekedjenek.

Dušan Jarjabek (Smer) képviselő azt hangsúlyozta, a bizottság tagjai viselik majd a felelősséget a vezérigazgató megválasztásáért, a nyilvánosság és a média ellenőrzése alatt fognak állni, és döntéseiket meg kell indokolniuk. Szerinte a jelenlegi helyzethez képest még erősödik is az ellenőrzés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?