Hivatalos tájékoztatást kaptak a felek a magyar halasztási javaslatról

Budapest |

<p>Minden érintett felet, így a prágai kormányt is idejében, hivatalos úton értesítettük arról, hogy a V4 együttműködés soros elnöke, Orbán Viktor új időpontot fog javasolni a csúcstalálkozóra, újabb fejlemény nincs az ügyben - közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel hétfőn.</p>

Az MTI azt követően kereste meg Havasi Bertalant, hogy vasárnap a cseh kormány szóvivője a ČTK cseh hírügynökségnek azt mondta: Csehország szerint nincs szükség a visegrádi négyek (V4) augusztus 24-i miniszterelnöki csúcstalálkozójának elhalasztására, és a prágai kormány nem kapott hivatalos értesítést az erre vonatkozó magyar kormányfői javaslatról.    Jan Hrubeš arra reagálva mondta ezt, hogy Havasi Bertalan szombaton azt közölte az MTI-vel: "Orbán Viktor miniszterelnök a csehországi belpolitikai helyzetre tekintettel az augusztus végi informális V4-csúcstalálkozónak egy későbbi időpontban történő megtartására tett javaslatot".     A korábbi tervek szerint a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfő augusztus 24-én a fertődi kastélyban tárgyalt volna egymással.    Csehországban azután alakult ki belpolitikai válság, hogy Petr Nečas miniszterelnök júniusban korrupciós botrányok miatt lemondásra kényszerült. Az államfő által utódjának jelölt Jiří Rusnok és az általa vezetett szakértői kormány pedig múlt szerdán nem kapta meg a parlamenti alsóház bizalmát. Ennek nyomán a prágai közszolgálati televízió jelentése szerint Jirř Rusnok kedden benyújtja lemondását Miloš Zeman köztársasági elnöknek. Közben a parlament három pártja jelezte: kezdeményezik a parlament feloszlatását és új választások kiírását. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?