HIVATALOS: A választási bizottság megerősítette Zuzana Čaputová győzelmét

elnökválasztás
Pozsony |

Az államfőválasztás hivatalos győztese Zuzana Čaputová, a szavazatok 58,4 százalékával. Maroš Šefčovič a szavazatok 41,59 százalékát birtokolta. Az Állami Választási és a Politikai Pártok Finanszírozását Ellenőrző Bizottság a vasárnapi sajtótájékoztatóján hivatalosan is megerősítette az eredményeket.

 

Čaputovára 1 056 582-en szavaztak, Šefčovičra 752 403-an. A választási részvétel 41,79 százalékos volt, ami 1 847 417 szavazót jelent. Az első fordulóhoz képest a részvétel alacsonyabb volt, akkor a szavazásra jogosultak 48,74 százaléka, azaz 2 158 859 ember járult az urnákhoz.

Szlovákia történelmében ötödször választottak államfőt közvetlen választással. Szlovákiának eddig négy köztársasági elnöke volt. Az első Michal Kováč volt, akit még a parlament választott meg. Az állampolgárok először 1999-ben választhattak közvetlenül államfőt, akkor Rudolf Schuster nyert. Őt Ivan Gašparovič követte, aki kétszer is betöltötte az elnöki tisztséget. A legutóbbi elnökválasztást Andrej Kiska nyerte meg. Megbízatási ideje június 15-én jár le, ekkor iktatják be az utódját, Zuzana Čaputovát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?