Hídomlás – a cégek hamarosan ismertetik a kárpótlás összegét

Pozsony |

<p>A kiskerényi (Kurimany) hídomlásban érintett cégek a hét végéig tájékoztatják Ján Počiatek közlekedésügyi minisztert arról, hogy mekkora összeggel kárpótolják a baleset következtében elhunyt munkások hozzátartozóit.</p>

A november 2-án történt tragédia négy halálos áldozatot követelt, számosan megsérültek.

A D1-es autópálya adott szakaszát – és a majdan a sztráda fölött ívelő hidat – építő konzorcium cégei (a Váhostav-SK és a Bőgl & Krýsl) kötelezettséget vállaltak, hogy az ügyben elrendelt vizsgálat lezárultáig havonta akkora összeget fizetnek ki az elhunytak hozzátartozóinak, amekkora a fizetésük volt. Počiatek szerint ez rendkívül fontos, hiszen több esetben is az elhunyt volt a család egyetlen olyan tagja, aki jövedelemmel rendelkezett. A miniszter a konzorcium képviselőivel a munkálatok folytathatásáról is egyeztetett. A folytatás legalább olyan mértékben lenne szükséges, hogy még a tél beállta előtt megakadályozhassák az esetleges állagromlást.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?