<p>A Híd továbbra is elutasítja az államnyelvtörvény Daniel Krajcer (SaS) kulturális miniszter által javasolt módosítási tervét - döntött csütörtök esti rendkívüli ülésén a párt elnöksége. "A törvény ebben a formájában elfogadhatatlannak tartjuk. Ezért tárgyalnunk kell, és olyan megoldást találni, amely számunkra is elfogadható, hogy felemelhessük a kezünket ezért a törvényért" - mondta Solymos László frakcióvezető.</p>
Híd: továbbra is elfogadhatatlan a nyelvtörvény
Emlékeztetett: a Híd koalíciós partnereivel abban állapodott meg, hogy a törvénymódosítás tervezetét a parlament októberi ülésszakán napirendre tűzik. Solymos szerint ez nem valószínű, mivel az ülésszakra legkésőbb szeptember 24-ig, azaz péntekig kell benyújtani a javaslatot, amelyet azonban előbb a kormánynak is jóvá kellene hagynia.
A frakcióvezető szerint a tervezetet jelenlegi formájában felesleges volna megtárgyalni, mert a mostani változatot a Híd nem szavazná meg. Megjegyezte, ha a koalíció úgy járna el az ügyben, ahogyan azt a kormány programnyilatkozatában lefektette, nem merülnének fel ilyen problémák. "Mi azt kívánjuk koalíciós partnereinktől, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is teljesítsük a kormány programnyilatkozatát. Abban egyértelműen szerepel, miként kellene eljárnunk" - hangsúlyozta a politikus. A kormányprogram szerint el kell távolítani a a kisebbségeket érintő törvények értelmetlen megszorító és korlátozó rendelkezéseit.
A Híd a nyelvtörvény egészét rossznak tartja. A jogszabály eltörlését szorgalmazza, de Solymos tudatosítja, hogy ehhez nincs kellő politikai akarat. A szankciók félelmet keltenek a társadalom egy részében, ezért a Híd a kiiktatásukat követeli. Ha ez nem történik meg, a jogszabályt nem tudja elfogadni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.