Híd: nem kiemelt partner az MKP a helyi választásokon

A Híd 10 százalékkal több önkormányzati képviselőt és polgármestert szeretne az őszi helyhatósági választások után. A párt csak a szélsősé-gesekkel zárja ki az együttmű-ködést, az MKP-t nem tartja kiemelt partnerének.Pozsony.

A Híd 10 százalékkal több önkormányzati képviselőt és polgármestert szeretne az őszi helyhatósági választások után. A párt csak a szélsősé-gesekkel zárja ki az együttmű-ködést, az MKP-t nem tartja kiemelt partnerének.

Pozsony. Az önkormányzati választásokra való felkészülés volt az egyik témája a Híd Országos Tanácsa szombati ülésének, a felkészülést Jakab Elemér parlamenti képviselő irányítja. „10 százalékkal szeretnénk növelni a helyi képviselőink és polgármestereink számát” – ismertette a párt célját Jakab. Jelenleg 140 polgármesterük és 670 helyi képviselőjük van – szerinte a cél reális, de azt nem árulta el, hogy mely régiókban tudnák ezt a növekedést megvalósítani. Az együttműködést csak a szélsőséges jelöltekkel zárták ki, kiemelt partnereket nem határoztak meg. Nem tekintik megkülönböztetett partnernek sem az MKP-t, sem a Smert, sem az SNS-t. Egyes fontos városokban – például Komárom, Dunaszerdahely – az országos elnökség is beleszólhat a jelöltállításba vagy a választási együttműködésbe.

A Hídnak nem lesz központi kampánya, nem határozta meg azt sem, mennyit költ reklámra. „Szerintünk a kampányt helyi szinten kell vezetni, a városokban a helyi jelölteknek kell biztosítaniuk a kampányuk költségvetését, de nem kizárt, hogy egyes helyeken a párt is hozzájárul ezekhez” – mondta Jakab Elemér.

Nyugdíjkorhatár

A Híd úgy döntött, nem támogatja a felső plafon bevezetését a nyugdíjkorhatárnál. A jelenlegi módszer – évente nő a korhatár néhány hónappal – stabilizálta a nyugdíjrendszert. „Ezzel az eszközzel nemcsak a nyugdíjakra jut elég pénz, hanem a tisztességes valorizálást is lehetővé teszi” – áll a testület határozatában. Bugár szerint a korhatárplafon elfogadása egyáltalán nem lefutott meccs, mint ahogy a Smer és az SNS láttatja. „Az alkotmánytörvény elfogadásához 90 szavazatra van szükség” – jelentette ki Bugár. A Smer 65 évben, az SNS 64 évben húzná meg a nyugdíjkorhatárt. Azonban ez csak a jelenlegi negyveneseket érintené. Bugár szerint fontosabb, hogy a korhatár felé közeledők pontosan tudják, mikor mennek nyugdíjba. „Javasoljuk, hogy a törvény úgy módosuljon, hogy az állampolgár a nyugdíjba vonulása előtt legalább 5 évvel értesüljön a nyugdíjba vonulása pontos dátumáról” – áll a nyilatkozatban.

Családi pótlék

A párt a kormány következő „szociális csomagjába” olyan intézkedéseket javasol, amelyek „azoknak a munkavállalóknak segítenek, akik hajlandók dolgozni”. Emellett elsősorban a családtámogatások, például a családi pótlék növelését javasolja. Bugár ezekről nem árult el részleteket, azokat előbb a koalíciós partnerekkel vitatják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?