Hiányos borítékot kaptak a külföldről szavazók

Ma még lehet igényelni a postai szavazást
Pozsony |

Egyes, külföldön szavazó szlovák állampolgárok nem kapták meg a voksoláshoz szükséges teljes csomagot. A belügyminisztérium azt állítja, emberi mulasztás történt.

A közösségi oldalon többen jelezték, hogy kérték, postán adhassák fel a február 29-én tartott parlamenti választásra a szavazatukat, a borítékban kevés szavazólapot találtak.

Egy Prágában szavazni kívánó szlovák állampolgárnak néhány párt jelöltlistája hiányzott a borítékból, ezzel szemben Kotlebáékét vagy a Vlasť pártét két példányban is betették.

Szintén Prágába, Besztercebányáról olyan borítékot küldtek, amelyből hiányzott a Demokratikus Párt, az OľaNO és a Progresszív Szlovákia listája.

A Progresszív Szlovákia a borítékokról fényképeket közölt, és arra kéri az ügyészséget, járjon utána a történteknek, vizsgálja meg az érintett községi hivatalok felelősségét.

„A belügyminisztérium 55 141 állampolgárnak küldött szavazólapokat tartalmazó borítékot külföldre, négyen jelezték, hogy hiányos csomagot kaptak. Minden esetben emberi mulasztás történt” – áll a tárca nyilatkozatában. 

A szavazólapokból és borítékból álló küldeményt a községi hivatalok, valamint a tárca választásokkal foglalkozó osztályának alkalmazottai állítják össze. A minisztérium szeretné, hogy akinek a borítékjából hiányzik valamelyik párt listája, értesítse a feladót, akitől a tárca azt kéri, azon a napon postázza az új csomagot, amikor értesült, hogy a küldemény hibás volt. A külföldön szavazókat pedig arra kéri, hogy az önkormányzatoknak írt leveleket küldjék el a minisztériumnak is. 

A szabályok szerint a tárcának és az önkormányzatoknak 35 nappal a szavazás napja előtt kell elküldenie a külföldön választóknak a szavazólapokat, amelyeket a szavazás előtti utolsó munkanapig, február 28-ig, vissza kell juttatni a feladónak.

A Demokratikus Párt a hiányos tartalmú borítékok miatt feljelentést tesz a választásra való felkészülés és lebonyolítás akadályozásáért. „Kérjük az Alkotmánybíróság állásfoglalását a külföldön már tartó parlamenti választásról. Ha vannak olyan választók, akik már leadták voksukat – akár itthon, akár külföldön –, és a számukra szimpatikus párt kiválasztásánál gátolva voltak, kérjük, az Alkotmánybíróság a választást érvénytelenné nyilvánítsa” – mondta Natália Blahová, a párt képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?