Pozsony/Trencsénteplic. Szakadó esőben vártak tegnap az újságírók Vladimír Mečiarra, a HZDS elnöke ugyanis – a többi pártelnöktől eltérően – nem mondta meg, hol és mikor adja le szavazatát.
Hiába vártak Mečiarra az Elektra előtt
Pozsony/Trencsénteplic. Szakadó esőben vártak tegnap az újságírók Vladimír Mečiarra, a HZDS elnöke ugyanis – a többi pártelnöktől eltérően – nem mondta meg, hol és mikor adja le szavazatát. Sajtóértesülések szerint Mečiar kiváltotta választói igazolványát, amellyel az ország bármelyik választási körzetében urnához járulhat. Kettő körül Mečiar pongyolában jelent meg az Elektra kapujánál, s azt mondta, csak ma megy szavazni. A pártelnök az elmúlt néhány napon feltűnően elzárkózott a nyilvánosság elől, még pártja választási gyűléseire sem ment el. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.