Hiába várják a határozatot

Pozsony. Az önkormányzati választási csalással kapcsolatban nem akar állást foglalni Poszony-Újváros képviselő-testülete és az alkotmánybíróság sem. Dudás László helyi képviselőnek az ügyről szóló jelentését kollégái csak tudomásul vették, ám nem voltak hajlandók elítélni a nyilvánvaló csalást.

Pozsony. Az önkormányzati választási csalással kapcsolatban nem akar állást foglalni Poszony-Újváros képviselő-testülete és az alkotmánybíróság sem. Dudás László helyi képviselőnek az ügyről szóló jelentését kollégái csak tudomásul vették, ám nem voltak hajlandók elítélni a nyilvánvaló csalást. „A jelen lévő jogászok azzal érveltek, hogy sem a helyi hivatal, sem a képviselő-testület nem kapott olyan hivatalos értesítést, hogy választási csalás történt. Az eset elítélése csak azután merülhet fel, miután megszületik az illetékes bíróság döntése, és a taláros testület is dönt” – tájékoztatta lapunkat Dudás László. Miután 2002. december 8-án nyilvánosságra hozták az önkormányzati voksolás eredményét, bizonyos jelek arra utaltak, a pozsonyi városrészben csalás történt. Mede Vencel és Vladimír Ondruš vizsgálatot kezdeményezett. Ügyész jelenlétében újraszámolták a szavazatokat, és kiderült: a rájuk leadott voksok száma nem egyezik a jegyzőkönyvbe írt eredménnyel. Tőlük „elvettek”, másik háromnak „hozzáadtak.” A választások eredményét csak az alkotmánybíróság nyilváníthatja semmissé. A testület azonban tegnap határozatlan időre elnapolta az ügy tárgyalását. A sértettek tavaly decemberben nyílt levélben mindhárom közjogi méltóság figyelmét felhívták a választási csalásra; január 5-én pedig felszólították Kamil Procházkát, Roman Machot és Milan Kuklišt, hogy távozzanak, és engedjék végre érvényesülni a polgároknak a 2002-es önkormányzati választásokon kinyilvánított akaratát. A felszólításra nem reagáltak. Dudás szerette volna elérni, hogy az államfőválasztás és a referendum kapcsán a városi hivatal vállaljon garanciát arra, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő a jövőben. „Ezt sem sikerült elfogadtatni, mert a helyi hivatal technikailag biztosítja a választásokat, viszont az választási bizottságba a pártok javasolnak személyeket, akikért a testület nem vállalhatja a felelősséget” – tette hozzá lapunknak Dudás. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?