Hiába az igyekezet, nem javul a szlovákiai bíróságok megítélése

Kovacik
Brüsszel |

Az Európai Bizottság jelentése alapján a szlovákiai bíróságok még mindig ott vannak az unió legkevésbé független bíróságai között. Legalábbis az ország lakossága még mindig így vélekedik róluk.

Az Európai Bizottság bemutatta a tagországok bíróságairól szóló jelentését, amelyet a legfrissebb Eurobarometer-felmérés eredményeire alapoztak. Ebben arról kérdezték meg a lakosokat, hogy mennyire tartják függetlennek a hazai bíróságokat.

Szlovákia a lista alján végzett, vagyis azon országok közé tartozik, amelyekben a lakosság többsége úgy gondolja, hogy a bíróságok nem működnek független intézményként. A megkérdezettek mindössze 30 százaléka gondolja úgy, hogy függetlenség szempontjából a bíróságok jó állapotban vannak, ezzel szemben a válaszadók 59 százaléka úgy véli, hogy a szlovákiai bírák nem hoznak független ítéleteket. 11 százalék nem akart vagy nem tudott állást foglalni a kérdésben.

A bíróságokkal szembeni bizalmatlanság abból a szempontból is érdekes, hogy a jelenlegi kormánykoalíció az egyik fő feladatának az igazságszolgáltatás megtisztítását tartja, a nyilvánosság előtt is gyakran hivatkoznak a korrupcióellenes magatartásra mint az egyik legfőbb erényükre. Az utóbbi másfél évben valóban megkezdődtek a letartóztatások, több köztisztviselő is vizsgálati fogságba került, legutóbb például Dušan Kováčik egykori speciális ügyésznek kellett bíróság elé állnia. A koalíció ezt a folyamatot tisztogatásként értelmezi, de úgy tűnik, hogy a lakosság többségét még mindig nem sikerült meggyőzniük arról, hogy a bíróságok valóban függetlenül működnek.

Kapcsolódó cikkünk

Szlovákia mellett Horvátország, Lengyelország, Olaszország és Magyarország végzett a lista utolsó helyein. A horvátoknál a lakosság mindössze 16 százaléka bízik a bírák függetlenségében, a lengyeleknél ez az arány 18, az olaszoknál pedig 29 százalék.

Érdekes helyzetben van Magyarország, ahol a megkérdezettek közel 32 százaléka tartja jónak a bíróságok helyzetét, és ugyanennyien tartják rossznak. A fennmaradó 37 százaléknyi válaszadó nem tudott vagy nem akart állást foglalni, vagyis a lakosság több mint egyharmada nem tudja, mit gondoljon, vagy nem akarja elárulni a véleményét. Ez az arány a többi uniós tagországgal összevetve Magyarországon a legmagasabb.

A lista másik végén skandináv országok találhatók. A legtöbben a finn bíróságokat tartják függetlennek, az emberek 86 százaléka bízik az ottani bírák ítéleteiben. A második helyen Dánia áll 83 százalékkal. Az EU-s átlag 49 százalék, ettől azonban Szlovákia jócskán elmarad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?