Közélet

Hétfőtől 5 járásban kinyit minden alap- és középiskola

Pozsony | Április 26-tól, hétfőtől minden alap- és középiskolás diák visszatérhet az iskolába a Nyitrai, az Érsekújvári, a Szobránci, a Nagytapolcsányi és az Aranyosmaróti járásban.
TASR

2021. április 21. 17:07

Frissítve
Branislav Gröhling
- TASR-felvétel

Az oktatási minisztérium azonban arra figyelmeztet, hogy továbbra is óvatosnak kell lenni, a tárca arra kéri a tanulókat és a szülőket, hogy tartsák be az óvintézkedéseket – mondta Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.

„Az aktuális adatok nagyon jók, ezért arra kérünk minden iskolát, pedagógust, iskolai alkalmazottat, szülőt és gyereket, hogy a lehető legfelelősségteljesebben viselkedjenek, és tartsák be a járványügyi intézkedéseket. Minél felelősségteljesebben viselkedünk, annál hamarabb térhet vissza az iskolába minden gyerek” – mutatott rá Gröhling. A járványügyi szakemberek adatai szerint április 26-tól egyetlen fekete járás sem lesz az országban, 22 járás bordó, 52 piros, öt pedig – a Szobránci, a Nyitrai, az Aranyosmaróti, az Érsekújvári és a Nagytapolcsányi – rózsaszín besorolásba kerül.

A bordó színnel jelölt járásokban, ahogy eddig is, nyitva vannak az óvodák, az alapiskolák alsó tagozata, az alapiskolák 8. és 9. osztályai, a speciális iskolák, az egészségügyi szakközépiskolák, a középiskolák végzős évfolyamai, a pedagógiai tanácsadó központok és egyéni foglalkozás folyhat a művészeti alapiskolákban.

A piros színnel jelölt járásokban nyitva lesznek az óvodák, az alapiskolák alsó és teljes felső tagozata, a nyolcéves gimnáziumok első négy osztálya, a speciális iskolák, az egészségügyi szakközépiskolák, a középiskolák végzős évfolyamai, a pedagógiai tanácsadó központok, és lehet egyéni foglalkozásokat tartani a művészeti alapiskolákban. A rózsaszínű járásokban már az alap- és középiskolák minden évfolyamában jelenléti oktatás folyhat, és lehet csoportos foglalkozásokat tartani a művészeti alapiskolákban és a nyelviskolákban.

Az iskolákban továbbra is a jelenlegi járványügyi intézkedések érvényesek. Ez azt jelenti, hogy az alap- és középiskolások kötelesek szájmaszkot hordani, a járás járványügyi besorolásától függetlenül hetente egyszer teszteltetnie kell magát legalább az egyik szülőnek, és tesztelni kell a felső tagozatosokat és a középiskolásokat is – közölte az oktatási minisztérium. Továbbra is érvényes, hogy ha fertőzöttet találnak az iskolában, a regionális közegészségügyi hivatal az iskola igazgatójával vagy fenntartójával egyeztetve bezárhatja az érintett osztályt vagy az iskolát.

Az oktatási tárca azt ajánlja, hogy az iskolák a nyitás utáni első héten hagyjanak időt a gyerekeknek a beilleszkedésre. „Az első héten ne feleltessenek és ne írassanak dolgozatot a pedagógusok, hogy a gyerekeknek legyen idejük fokozatosan hozzászokni ahhoz, hogy újra iskolába járnak, visszazökkenni az iskolai rutinba, és ne az érdemjegyek megszerzése legyen most a cél” – hangsúlyozta az oktatási tárca vezetője.

Az oktatási minisztérium honlapján tette közzé az iskolákra vonatkozó részletes szabályozást és ajánlásokat, beleértve az iskoláknak szóló aktuális Covid-szemafort is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
családon belüli erőszak

Brutálisabb a családon belüli erőszak

családon belüli erőszak

Javasolt biztonsági stratégiák a családon belüli erőszak áldozatai számára

pfizer

Már a 45 év felettiek is a Pfizer és a Moderna vakcináját kapják

Eduard Heger

Heger találkozik Kolíkovával és az OĽaNO képviselőivel

mentőhelikopter

Kilencéves kisfiút gázoltak el, mentőhelikoptert kellett hívni

Angkor

Virágkorában akár 900 ezer lakója is lehetett Angkornak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.