Hét-nyolc ezer szlovákiai gépjárművezető dolgozik külföldön

kamionsofőr
Pozsony |

A sofőrhiány már ma komoly problémát jelent a hazai fuvarozó társaságoknak. Az ágazat képviselőinek meggyőződése: ha belátható időn belül nem javul a helyzet, a cégek többsége tönkremegy, mivel a munkaadók az adóterhek miatt nem tudják emel-ni a fizetéseket, s így képtelenek versenyezni a külföldi vállalatokkal.

Néhány nappal ezelőtt jelentette be a fővárosi tömegközlekedési vállalat, hogy a sofőrhiány miatt kénytelen több tucat ukrán munkavállalót alkalmazni, a meghirdetett állásajánlatukra ugyanis senki sem jelentkezik. Nemcsak autóbusz- és villamosvezetőből van kevés, kamionsofőrökből is több ezer hiányzik a hazai piacon.

A fuvarozó társaságokat tömörítő ČESMAD társulás szerint a cégek elérték azt a szintet, amikor már képtelenek emelni a gépjárművezetők bérét, mindezt a jelentős adómegterhelés miatt. Pavol Hudák, a ČESMAD alelnöke szerint a leginkább az segítene, ha az állam törölné a sofőröknek fizetett úgynevezett zsebpénz megadóztatását. Ez a hozzájárulás nem kötelező, önkéntes alapon működik, ám a fuvarozó társaságok többsége kifizette a sofőrjeinek, mivel eddig ez volt az egyetlen módja a béremelésnek anélkül, hogy a terhek is növekedtek volna. Az állam viszont ettől az évtől ezt az összeget is megadóztatja. A zsebpénz a napidíj 40 százaléka lehet. Például Németországban ez az összeg napi a 9 eurót, tehát havi szinten a 200 eurót is elérheti. Ha Szlovákiában törölnék az adót, akkor a gépjárművezetőknek havi 150 euróval is megemelkedhetne a zsebpénze.

„Bármennyire is igyekszünk a lehető legjobban megfizetni a sofőröket, a hazai fuvarozó társaságoknak ez sokkal több kiadással jár, mint a külföldön bejegyzett cégeknek, ahol ráadásul eleve jóval magasabbak a fizetések” – mondta Hudák. Egy sofőr azonos feltételek mellett még akkor is 150 euróval többet keres Csehországban és 190 euróval többet Németországban, ha a munkáltatónak ugyanolyan kiadásai vannak az alkalmazásával, mint Szlovákiában. A helyzet jelentősen változik, ha a sofőrnek gyereke van. Két gyerekkel ugyanis Németországban minden járulékkal együtt tisztán 500 euróval magasabb bérre számíthat, mint Szlovákiában, anélkül, hogy megemelkednének a munkáltató alkalmazottal összefüggő kiadásai. „Csak úgy tudunk harcolni ez ellen a hátrány ellen, ha az állam kevesebb pénzt vesz el a fuvarozóktól” – mondta Hudák, aki a témáról a héten a pénzügyminisztériummal egyeztetett. 

Kapcsolódó cikkünk

A szlovákiai fuvarozókat tömörítő ČESMAD adatai szerint míg Szlovákiában sofőrök ezrei hiányoznak, addig jelenleg 7000–8000 szlovák sofőr dolgozik külföldön.

„Sajnos már ott tartunk, hogy ha valami nagyon gyorsan nem változik meg, akkor a teherfuvarozást többé nem lehet megmenteni”

– közölte Pavol Jančovič, a ČESMAD elnöke, aki a héten tárgyalt a válsághelyzetről a pénzügyminisztérium államtitkárával, Dana Meagerrel. „Megígérte, hogy Peter Kažimír pénzügyminiszterrel is megvitatja felvetéseinket” – állítja Jankovič.

S bár a sofőrhiányt számos fuvarozó társaság külföldiek alkalmazásával próbálja megoldani, ez sem megy egyszerűen, a szükséges engedélyek elintézése ugyanis gyakran három hónapig tart.

Tény, hogy a külföldiek alkalmazása olyan régiókban, ahol 5 százaléknál alacsonyabb a munkanélküliség, a cégeknek egyszerűsödött, a gépjárművezetők viszont már olyan régiókban is hiányoznak, ahol a munkanélküliség 15 százalék körül mozog.

A fizetéseket a ČESMAD szerint megemelhetnék, ha az állam hajlandó lenne csökkenteni az útadót, amely az Európai Unió tagállamai közül Szlovákiában a második legmagasabb, egy 40 tonnás kamion esetében 2189 euró. Magyarországon ez az összeg 1000, Ausztriában 1159, Dániában pedig csak 519 euró. Ha az állam ezt az adót a jelenleginek minimum a felére csökkentené, épp hogy megközelítené a környező országokban érvényes útadó szintjét. „Persze nem várunk csodát, s nem gondoljuk, hogy valaki most hirtelen 50 százalékkal csökkenti a kiadásainkat, de valahogy fokozatosan el kell jutni arra a szintre, hogy csökkentjük a fuvarozók kiadásait és növeljük a sofőrök bérét” – fűzte hozzá Pavol Hudák, a ČESMAD alelnöke. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?