Heger továbbra is támogatja a kötelező oltás bevezetését

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő támogatja a kötelező oltás bevezetését. „Az irány adott, mi pedig követjük” – reagált arra a kérdésre, hogy szorgalmazni fogja-e a kötelező oltást.

A miniszterelnök szerdán részt vesz az EU és a Keleti Partnerség csúcstalálkozóján, amelynek az egyik témája a világjárvány lesz. Nem gondolja azonban, hogy a kötelező védőoltás kérdésében már most uniós szintű döntés vagy rendelet születik.

A szlovák kormány utasítást adott egy jogi elemzés kidolgozására, amelynek célja számba venni a kötelező védőoltás bevezetésének különböző lehetőségeit. Heger szerint ez annak a jele, hogy a partnerek megértették a problémát, és nem zárkóznak el a lehetőség elől.

A csúcstalálkozó másik témája az ukrán helyzet és az orosz-ukrán konfliktus esetleges eszkalálódása lesz. A kormányfő ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy Ukrajnát fontos együttműködő partnernek tekinti. A konfliktusra utalva a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta.  

A lengyel határon és Fehéroroszországban kialakult helyzettel kapcsolatban megjegyezte, hogy fenn kell tartani a Fehéroroszországgal szembeni szankciókat. Hangsúlyozta, hogy összehangolt uniós fellépésre és a demokratikus elvekért folytatott küzdelem folytatására van szükség, mert szerinte ebben érdekeltek a belarusz állampolgárok is.

Vladimíra Marcinková (SaS), az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke is arról beszélt, hogy világos üzenetet kell küldeni Fehéroroszországnak. „Elfogadhatatlan, hogy a Lukasenka-rezsim milyen alattomos módon használja ki az általa megtévesztett és szándékosan a lengyel határvidékre csábított védtelen embereket” – fűzte hozzá. Úgy véli, a Szlovák Köztársaságnak a csúcstalálkozón szolidaritást kell vállalnia egyrészt a belarusz rezsim által gerjesztett migrációs nyomással szembesülő tagállamokkal, másrészt a hibrid támadás áldozataival is. Hozzátette: a parlamenti bizottság elfogadott egy határozatot, amely elismeri a Fehéroroszország elleni gazdasági szankciók helyességét és fenntartásuk szükségességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?