Heger: Nem akarunk élni abban a világban, amelyre az orosz elnök törekszik

Eduard Heger

Néhány politikus, felhasználva az emberek nehéz helyzetét, szélsőséges ideológiát terjeszt – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő hétfőn, a Szlovák Nemzeti Felkelés 78. évfordulójának alkalmából mondott beszédében.

A kormányfő, kiemelve a SzNF résztvevőinek hősiességét, kijelentette, ma azért kell küzdenünk, hogy a fasizmus soha többé ne hódítson teret magának.

„Hordozzuk magunkban az SzNF üzenetét, és alakítsuk Szlovákiát a bátorság, az együttműködés és a jólét országává, ahogy azt a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevői tették” – mondta Heger.

A miniszterelnök szerint a felkelés üzenete még elevenebben hangzik az Ukrajnában dúló háború tekintetében. „Úgy, ahogy az SzNF résztvevői nem szerettek volna abban a világban élni, amit a nácik készítettek elő, úgy mi se szeretnénk élni abban a világban, amelyre az orosz elnök törekszik” – húzta alá.

Heger a SzNF résztvevőinek bátorságát és hősiességét méltatta, akiknek köszönhetően Szlovákia a „történelem jó oldalára” állt.

Hangsúlyozta, a szabadságért érdemes küzdeni akkor is, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy ez a harc lesz a végső. Emlékeztetett, a szlovákiaiaknak a kommunizmus idején is meg kellett küzdeniük a szabadságért. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?