Heger helyesli, hogy csak a teljes védettséget élvezők találkozhatnak a pápával

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő egyetért azzal a javaslattal, melynek értelmében csak a Covid-19 betegséggel szemben teljes védettséget élvezők találkozhatnának a pápával – közölte Ľubica Janíková, a kormányfő szóvivője kedden.

„Ez az egyetlen lehetséges megoldás, hogyan előzzük meg a vírus ellenőrizhetetlen terjedését, miközben lehetővé tesszük a szlovák állampolgárok számára, hogy részt vehessenek ezen a rendkívüli tömegrendezvényen. Az intézkedés a koalíciós tanács egyhangú támogatását élvezi” – közölte a kormányfő.

Azt, hogy a pápa szeptemberi, szlovákiai látogatásának programjain csak a teljes védettséget élvezők vehetnek részt, Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter jelentette be kedden. Lengvarský  és Stanislav Zvolenský, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke megállapodtak abban, hogy a részvétel magasan meg fogja haladni az érvényes óvintézkedések által megszabott korlátokat.

A pápa a teljes püspöki kar, Zuzana Čaputová államfő és a szlovák kormány meghívására érkezik Szlovákiába. A legutóbbi pápai látogatás óta 18 év telt el, akkor II. János Pált fogadta Szlovákia. Ferenc pápa látogatása szeptember 12-től 15-ig fog tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?