Heger felszólította Ódort, hogy ossza el az önkormányzatok közt a támogatást

Ódor Lajos Eduard Heger

Eduard Heger volt kormányfő, frakció nélküli parlamenti képviselő felszólította Ódor Lajos kormányfőt, hogy hajtsa végre az önkormányzatokkal kötött támogatási sémáról szóló megállapodást. Hozzátette, hogy az energiaárak kompenzálására szánt 200 millió eurós keretből megmaradt összeget az előző kormány által előkészített megállapodás alapján ossza szét az önkormányzatok között. Figyelmeztetett, hogy ezt a pénzt a településeknek kell megkapniuk.

„Otthagytuk az asztalon a kész megállapodást, illetve személyesen is átadtam Ódornak” – jelentette ki Heger. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a parlament olyan javaslatokat fogadott el a napokban, amelyek jelentősen megterhelik a költségvetést. Elmondása szerint az önkormányzatokkal kötött kompenzálási megállapodás alapján június 30-ig még 54 millió eurót lehetne szétosztani a települések között, azok lélekszáma alapján, majd év végéig ugyanígy még 54 millió eurót. Heger arra kéri a kormányfőt, ne halogassa a pénz szétosztását, azt kockáztatva, hogy a pénzcsomag végül a parlamentben elfogadott „bombasztikus” javaslatokra megy el.

Miroslav Kollár (frakció nélkül, a Demokraták tagja) képviselő szintén a településeknek szánt támogatások kifizetését sürgette, szerinte ez is a köszönetnyilvánítás egyik formája lenne, amiért helytálltak a különféle válságok kezelése során. Rámutatott, hogy az önkormányzatok továbbra is számos problémával kénytelenek szembenézni, ilyen például a nagyvárosok tömegközlekedésének finanszírozása.

„Heger úgy tesz, mintha ellenzéki politikus lenne, és mindennemű szégyenérzet nélkül felszólítja a szakértői kormány vezetőjét, Ódor Lajost, hogy adjon 108 millió eurót az önkormányzatoknak, amit még ő, Heger ígért meg nekik, valamint hogy engedje el nekik a járványkölcsönöket. Holott csak az adóbónusz megemelése, amivel Heger és Matovič dicsekszik, 300 millió eurótól fosztotta meg az önkormányzatokat. A településeknek ezt a pénzt a lakosoktól kell újra beszedniük, hogy biztosíthassák az alapvető szolgáltatásokat” – reagált Richard Raši frakció nélküli képviselő, a Hlas tagja. Emlékeztetett, hogy Heger rendelkezett kormányfőként és pénzügyminiszterként az államkassza felett, és szemére veti, hogy képtelen volt kompenzálni az önkormányzatok válságokkal kapcsolatos költségeit, ellenben támogatta Igor Matovič (OĽaNO) javaslatait, amelyeknek negatív hatása volt a települések költségvetésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?