Heger: Fel kell gyorsítani Rázsochy építését, veszélybe kerülhet a befektetés

Eduard Heger

Rá kell kapcsolni a Rázsochy kórházzal és a mentőszolgálatokkal, veszélybe kerülhetnek a helyreállítási terv kulcsfontosságú befektetései, ha nem lesz változás a menedzselésben – tette közzé Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfő egy sajtónyilatkozatban, melyet a kormányhivatal juttatott el a TASR-nek.

 „Ha végig akarjuk vinni azt, amit elterveztünk, figyelnünk kell a részhatáridők betartására is. Ez kétszeresen érvényes a nagyberuházásoknál, mint például az új kórházak vagy a közlekedési fejlesztések” – hangsúlyozta Heger. Hozzátette, hogy Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) megbízott egészségügyi miniszterrel folyamatosan kapcsolatban áll és tájékozódik arról, hogyan halad a projektek megvalósítása. „Nem szalaszthatjuk el ezt a lehetőséget az előkészületek elhanyagolása vagy csúszása miatt” – tette hozzá.

A kormányhivatal arról is tájékoztatott, hogy mostantól a Nemzeti Implementációs és Koordinációs Hatóság (NIKA) „szemafort” működtet a helyreállítási terv honlapján, amely azt mutatja, hol tart az 50 millió eurót meghaladó projektek megvalósítása.

 „Folytatódik a helyreállítási terv végrehajtása. Számos projekt csak 2026-ban fejeződik be, ezért az átláthatóság érdekében úgy döntöttünk, nyilvánosságra hozzuk, hol tartanak a legnagyobb beruházások, így azt bárki megtekintheti. Megtalálható az egyes lépések részletes leírása is, amelyek a vállalt mérföldövek és célok eléréséhez szükségesek” – közölte Lívia Vašáková, a NIKA vezetője.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?