Heger és Rutte egyetért a védelmi együttműködés erősítésében

heger rutte

Eduard Heger (OĽaNO) szlovák és Mark Rutte holland kormányfő egyetértett abban hétfői megbeszélése során, hogy a két halálos áldozatot követelő lengyelországi rakétabecsapódás után is szoros védelmi együttműködésre van szükség a két ország között – tájékoztatott a TASR Eduard Heger hágai nyilatkozata alapján.

A szlovák kormányfő az együttműködés folyamatos bővítésének szükségességét hangsúlyozta, főleg olyan időkben, amikor egy szomszédos országban háború dúl.

„Hollandia jó szövetségesként viselkedett, amikor rögtön az Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után a rendelkezésünkre bocsátotta Patriot légvédelmi rakétaütegét. Ezért ismételten köszönetet mondtam Mark Rutte kormányfőnek” - közölte Heger a közösségi hálón.

Heger elmondása szerint a holland miniszterelnök biztosította, hogy „folyamatosan jelen akarnak lenni a keleti határon, mert közösen kell harcolnunk az orosz agresszió ellen”.

„Korábban lebecsülték a kormányok az együttműködés szerepét, de a közvetlen szomszédunkban dúló háború világosan megmutatta, hogy szükség van szövetségesekre” – jegyezte meg a szlovák kormányfő. Hozzátette, hogy több dolog köti össze a két országot, és Hollandia jó szövetséges és barát.

Heger hétfőn találkozik a hágai Nemzetközi Bíróság és az Eurojust képviselőivel is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?