Heger: A Vár utcai lövöldözés a demokrácia elleni támadás volt

Eduard Heger

A két fiatal meggyilkolása a pozsonyi Vár utcában a szabad, demokratikus, a sokszínűséget tiszteletben tartó társadalom elleni támadás volt – mondta Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a parlament biztonsági tanácsának szerdai rendkívüli ülése után. A testületet a szélsőségekkel szembeni védekezést és a megelőző intézkedések megerősítését célzó tervek kidolgozásával kapcsolatban hívták össze.

Heger emlékeztetett, hogy nemcsak az LMBTQ-, hanem a zsidó közösség tagjait és politikusokat is meg akart támadni a lövöldöző, indítéka pedig a demokrácia felforgatása és az állam destabilizálása volt. „A kiberbűnözésre szakosodott szakemberek tucatjaival, anyagi forrásokkal és technikai eszközökkel kell megerősíteni a rendőrséget, szorosabban együtt kell működnünk a mobilszolgáltatókkal, oda kell figyelnünk az iskolai oktatásra, és természetesen meg kell erősítenünk az LMBTQ-közösséghez tartozók jogait” – mondta.

Kijelentette, hogy az EU-nál is kezdeményezni akarja, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a szélsőséges megnyilvánulások terjedésére és a közösségi háló szabályozására. „Jelentős hiányosságok vannak ezen a területen, bebizonyosodott, hogy az eddigi lépések gyakran hatástalanok” – mondta.

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter nem árulta el, mely politikusok szerepeltek a támadó célpontjainak listáján, de közölte, hogy megtették a szükséges intézkedéseket. Mivel az egyik célpont Eduard Heger miniszterelnök volt, a védelmet garantáló intézkedések rá is vonatkoznak. Hamran István országos rendőrfőkapitány tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy tisztségének megfelelő védelmet kap.

Hamran hozzátette, meg akarja erősíteni a terrorizmus és a szélsőségesség elleni küzdelemre szakosodott egységeket, hogy megelőzhetők legyenek a pozsonyi támadásokhoz hasonló esetek. Hangsúlyozta továbbá a kiberbűnözésre szakosodott egységek és a nemzetközi együttműködés megerősítését. „Az együttműködés hatékonyságára példaként azt az esetet említette, amikor őrizetbe vették a Slovakbro név alatt rejtőzködő szélsőjobboldalit” – közölte.

Hamran úgy tájékoztatott, az európai különleges egységek egyetértettek abban, hogy invesztálni kell a műveletekbe és a hírszerzési tevékenységekbe, hogy az ilyen támadásokat még az előkészítési szakaszában megállíthassák.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter elmondta, a katonai hírszerzés több olyan szlovákiai csoportot is figyel, amelyek kapcsolatban állnak a hadsereg egykori tagjaival vagy radikalizálódott csoportokkal. „A Szlovák Információs Szolgálattal és a rendőrséggel közösen konkrét lépéseket teszünk, hogy megakadályozzuk az újabb szörnyű bűncselekményeket” – mondta.

Hamran úgy véli, két héten belül olyan dokumentumot terjeszthet a kormány elé, amely a 21. századba emeli át a rendőrséget.

Ján Horecký oktatási miniszter elmondta, a tragikus kettős gyilkosság megviselte a diákokat, ezért például kríziscsoportot hoztak létre az érintett iskolában. Hozzátette, hogy például útmutatókat dolgoztak ki az ilyen esetek kezelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?