Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a napokban bejelenti az új oktatásügyi miniszter nevét. Ezt kedden jelezte, miután átmenetileg átvette a tárca irányítását.
Heger a napokban be akarja jelenteni az új oktatásügyi miniszter nevét
Pozsony |
Kijelentette: az oktatás a kormány egyik prioritása. „Ezért a jelöltek közül a legjobbat fogjuk kiválasztani az oktatásügyi minisztérium élére” – hangsúlyozta Heger.
Emlékeztetett: továbbra is dolgoznak a reformokon, az oktatásügybe való befektetéseken és a béremeléseken. Ezzel új tanárokat próbálnak a pályára csábítani. „Minden lépésünk a tárca felélénkítésére irányul” – zárta.
Zuzana Čaputová államfő kedden elfogadta Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter lemondását. A tárca vezetésével átmenetileg Hegert bízta meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 10.09.
Kihelyezett kormányülést tartanak Ficóék
2024. 09.25.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.