Hazacsábítanák a fiatalokat

Pozsony |

<p>Egyszeri állami támogatással csalná haza a külföldön dolgozó, magasan képzett szakembereket a kormány. Az ellenzék szerint a pénz gyenge motiváció, az állam működését kellene megreformálni.&nbsp;</p>

A kormány tegnap jóváhagyta az oktatási minisztérium hazatelepülést támogató projektjét, mely két kategóriában egyszeri anyagi támogatással tenné vonzóbbá a külföldön dolgozók hazaköltözését. Az első kategóriában 10 ezer euró egyszeri juttatást kaphatnak az olyan negyven év alatti szlovák állampolgárok, akik elismert külföldi egyetemen diplomáztak, illetve doktoráltak, itthon soha nem vállalkoztak és az elmúlt három évben nem álltak alkalmazásban idehaza. Ötvenezer eurót azoknak ajánl fel a kabinet, akik vezető beosztásban dolgoznak külföldön és legalább tízéves szakmai gyakorlatuk van. Az összeg felét a munkaszerződés aláírása után, fennmaradó részét pedig akkor kapnák meg, ha egy évet ledolgoztak az adott munkahelyen. Ha valaki korábban megszakítja munkaviszonyát, a teljes összeget vissza kell fizetnie. A pénzt a tanulmányaik finanszírozására felvett hitel törlesztésére és a hazatelepülés költségeire fordíthatják. A kérelmek elbírálására, amit évente négy alkalommal nyújthatnak be, speciális tanács alakul.  Az oktatási minisztérium információi szerint uniós viszonylatban arányait tekintve szlovák diákok tanulnak a legnagyobb számban külföldi egyetemeken. Pontos statisztikát ugyan nem vezetnek, de becslések szerint többségük az egyetem elvégzése után az adott országban vállal munkát és nem tér haza. Feltétel, hogy a hazaköltözés után a közszférában – az állam- és közigazgatásban, vagy az oktatásügyben, a tudományos akadémia intézményeiben – helyezkedjen el. Az állami felsőoktatási intézmények és az akadémia további, mintegy 150 ezer euró támogatást igényelhetnek egy-egy új kutatóra. Juraj Draxler oktatási miniszter derülátó. „Az első évben az első kategória feltételei alapján 50 ember költözhet haza. A többéves szakmai gyakorlattal rendelkezők közül csak néhány érdeklődőre számítunk” – mondta a miniszter. Miroslav Beblavý (Sieť) parlamenti képviselő szerint az egyszeri támogatás csak kiegészítő eszköz lehet a szakemberek hazacsalogatásához. „A hazatelepülés melletti kulcsérv nem az egyszeri anyagi juttatás, hanem az olyan tényezők, mint a hazai életszínvonal, a korrupció mértéke és az állam működése. Az is nagyon fontos, hogy a külföldön élők családtagjainak mit tudunk kínálni” – mondta Beblavý. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?