Három kultúra metszéspontjában

Magától adódik a kérdés: a nem mindennapi pályát befutó, lengyel származású, Hollandiában élő, magyart oktató tanárnő hogyan került a három kultúra metszéspontjába?

Talán a magyarral kellene kezdenem: tizenhárom éves koromban határoztam el, hogy magyarul fogok tanulni. Budapestre vezetett az első külföldi utam, anyámmal utaztam a magyar fővárosba. Varsói vagyok, és az út nagy élmény volt számomra. Úgy éreztem, ebbe a gyönyörű városba újból és újból el akarok menni. Elkezdtem hát magyarul tanulni, ami akkor nem volt kivételes dolog. Varsóban műkö?dött egy magyar intézet, oda lehetett órákra járni. Amikor elvégeztem a középiskolát, kiderült, hogy elég jól tudok magyarul. Legalább annyira, mint az elsőévesek az egyetemen. Lengyel szakra felvételiztem, fel is vettek. Csapláros professzor úr felfigyelt rám, és azt mondta, hogy ha már valaki így tud magyarul, akkor miért nem iratkozik be a magyar szakra. Szóval, így kezdődött, és lengyel–magyar szakon végeztem Varsóban.

Nem találta nehéznek a magyart? Hiszen ennek a szerkezete teljesen más, mint a germán, szláv vagy akár román nyelveké.

A véleményem az, hogy ezt a nyelvet nem lehet megtanulni, nem lehet teljesen elsajátítani. Ezt tapasztalatból mondom. A magyar nyelv egész más gondolkodásmódot követel: egyfolytában arra kell figyelnem, hogy most határozott vagy határozatlan a tárgy. Ez feszültséget, problémát okoz. A másik, nagyon nehéz, talán legnehezebb dolog a szórend. Mert ez szabad. Abban a pillanatban, amikor szerkesztek egy egészen egyszerű mondatot, a magyar anyanyelvűek rögtön azt mondják, hogy ez éppen így nem jó. S ha elemezni fogja, amit én itt elmondok, egész biztos számtalan hibát talál majd benne. Tehát hiába nagyon korán kezdtem tanulni magyarul, hiába nagyon jó tanáraim voltak, hiszen a varsói egyetemen mindig volt magyar anyanyelvű lektor, fantasztikus lektoraink voltak. Sajnos, Magyarországon sohasem éltem. Diákkoromban 2-3 hetet tudtam tölteni Magyarországon, de több időt soha. Olyan lehetőségem nem volt, hogy például elmenni oda fél évre és ott magyar diákokkal egyetemre járni. Nagyon nehéz megtanulni szabadon magyarul. Ezt igazán jól csak magyar nyelvi környezetben lehet. Ugyanakkor úgy vélem, hogy nagyon sokat meg lehet tanulni a könyvekből is.

A diplomája megszerzése után is kapcsolatban maradt a magyar nyelvvel?

A varsói egyetemen végeztem. Annak idején úgy volt, hogy aki végzett, az asszisztens lett. Ez volt az első lehetőség. A lengyel tanszéken volt tehát az állásom. De mint tudjuk, Közép-Európában mindenkinek több állása van, én is így jártam. Az egyik könyv?kiadó azzal az ötlettel állt elő, hogy meg kellene jelentetni egy szakkönyvet a finnugor nyelvekről, a nyelvészetről, a magyar nyelvről. Kiírtak egy pályázatot, amelyre többen is jelentkeztünk. Nekem sikerült ezt megnyernem, és megbíztak, hogy Hajdú Péternek A finnugor népek és nyelvek című könyvét fordítsam lengyelre. Tehát ezzel is foglalkoztam. Finnországban egy nyári egyetemen meg?ismerkedtem egy hollanddal, és hozzámentem feleségül. 1969. november végén jöttem el Hollandiába.

Milyen nyelven társalgott férjével?

Franciául. Sajnos, én annak idején nem tudtam se angolul, se németül. Ezért számomra óriási nehézség volt megtanulni hollandul. Férjem általános nyelvészetet tanult ezen az egyetemen. S mivel akkor a képzés még egészen más volt, mint most, lehetett érdeklődni az egzotikus nyelvek iránt is. Volt finn lektorátus, és ő egy bizonyos fokig megtanult finnül. Elment Finnországba a nyári egyetemre, és ott ismerkedtünk meg.

Ön ekkor már beszélt lengyelül, magyarul, finnül, franciául. Hamarosan elkerült Hollandiába, ahol megtanult hollandul is.

Itt muszáj volt megtanulni hollandul, és ez elég nehéz volt számomra, mivel semmilyen germán nyelvet nem ismertem. Ez komoly feladat volt.

Mennyi időre volt Önnek szüksége ahhoz, hogy megtanulja a holland nyelvet?

Két évig nagy erőfeszítéssel tanultam hollandul. Két év után olyan szintre jutottam el, hogy tudtam tartani egy egyetemi előadást. Na nem valami nagy előadást az irodalomról... Előbb a szláv tanszéken dolgoztam, de a holland nyelvtudás nagyon fontos volt, mert a hallgatókkal csak hollandul tudtunk kommunikálni. És itt az egyetemen annyi adminisztratív munkát kell végezni, hogy ahhoz meg kell tanulni a hivatalos nyelvet is. Ez elég nehéz volt.

Ha összehasonlítja a magyarnyelv-tanulással?

Nem hiszem, hogy nehezebb volt, mert mégiscsak indogermán nyelv. A probléma az volt, hogy annak idején, a 70-es években nem volt semmilyen nyelvkönyv, sem tanfolyam. A hollandok csak most jöttek rá, hogy ezt a nyelvet is lehet tanítani mint idegen nyelvet. A volt férjem hiába volt holland szakos és gimnáziumi tanár, fogalma sem volt arról, hogy mit kell elmagyaráznia nekem, amikor én hollandul tanulok. Nem volt könyv, nem volt tanfolyam, tanultam, ahogy lehetett. Aztán mondták nekem, hogy mindig ezt vagy azt a hibát követem el. Mert senki sem mondta nekem, még a holland szakos és tényleg nagyon művelt férjem sem, hogy ide figyelj, ha egy mondat kezdődik egy időhatározóval, akkor először jön az állítmány és csak azután az alany. Olyan egyszerű dolog, de ha senki sem figyelmeztet rá, akkor folyton hibásan mondom. És rengeteg ilyen példát tudnék mondani.

Mennyire voltak a hollandok elnézők?

Kezdetben igen toleránsak voltak, és mindenki dicsért engem. De ez csak látszat volt, mert amikor egy hivatalos levelet kellett írnom vagy egy értekezleten valamit mondanom, vagy előadást tartanom valami oknál fogva nagyobb közönségnek, akkor kiderült, hogy ez vagy az nem jó, és mindig kell valaki, aki a szövegemet kijavítja. S ekkor már nem voltak olyan türelmesek. Végeredményben én nyelvész vagyok, és nagyon szeretem úgy általában a nyelveket. Nagyon jól tudom, hogy csak akkor lehet létezni egy idegen országban, ha annak az országnak a nyelvét nagyon magas fokon ismerjük. Mert a másik nyelven beszélő ember csak annak alapján tud bennünket megítélni, amit mi mondunk. Ha nem tudjunk kifejezni magunkat, gondolatainkat érdekes módon kifejteni, akkor honnan tudhatná az a másik, hogy esetleg intelligensek vagyunk.

Azt mondja, hogy nyelvész, ám a modern magyar irodalom elismert kutatójaként tartják Önt számon elsősorban. De mivel három kultúra metszéspontjában él, mit tart elsődleges feladatának: a magyar irodalom és kultúra átadását a holland egyetemistáknak és a közvéleménynek, vagy pedig a lengyel kultúrára is rá tudja irányítani a figyelmet?

Sajnos a lengyel nem játszhat semmilyen szerepet az életemben, csak a magánszférában maradt meg. Évente egyszer megyek szolgálatilag Lengyelországba, ez már régóta így van. Nekem elsősorban Magyarországra kell járnom, a legújabb magyar nyelvvel kell foglalkoznom. Nagyon nehéz volt annak idején, amikor a szüleim még éltek, és a húgom ott volt Lengyelországban. De a szüleim már meghaltak és tulajdonképpen senki rokonom nincs Varsóban. Nem vagyok képes minden új lengyel regényt elolvasni, örülök, ha a magyar irodalmat tudom követni. Viszont Hollandiában élve muszáj tudnom, hogy itt ki a felkapott vagy divatos író. És ez érdekel is engem, ezért a lengyel, sajnos, nagyon háttérbe szorul. Akkor foglalkozom lengyel irodalommal, amikor ezen az egyetemen valamilyen oknál fogva mondani kell róla valamit. Akkor természetesen hozzám jönnek, hiszen ismernek, 37 éve dolgozom itt. Van itt egy kis szerkesztőség, amelynek van egy Sikeres könyvek Hollandiában című programja. Amikor A gyertyák csonkig égnek népszerű regény lett, mert mindenféle díjat kapott, akkor természetesen hozzám jöttek, de rendben van, hiszen a magyar tanszéken vagyok. Háromszáz ember jött el az előadásomra, nem is fértek be a terembe. Minden évben megnézzük, hogy melyik itt a legsikeresebb könyv. És nemcsak a holland irodalomról van szó, hanem más nemzetek irodalmáról is. Egy kis kutatást végeztünk, és kiderült, hogy Kapuscinski roppant népszerű, ismerik is, lefordították hollandra, lesz tehát róla is egy előadásom.

Milyen a lengyel nyelvtudása? Ismeri az élő, mai modern lengyelt is? Olyan szinten, mint a magyart?

Azt hiszem, akcentus nélkül és abszolút hibátlanul beszélek lengyelül. Amikor Varsóban vagyok, az üzletben, a taxiban vagy bárhol másutt senki az égvilágon nem mondja nekem azt, amit Magyarországon hallok, hogy maga nagyon szépen beszéli a nyelvünket. Egy lengyelnek eszébe nem jut bókolni. Ha egy magyar bókol nekem, az számomra már gyanús. Ha lengyelül írok valamit, tudom, hogy nem kell megmutatnom senkinek, mert ott nincs hiba. Ez az a nyelv, amelyikben abszolút biztos vagyok. Régebben nagyon szerettem fordítani, ez számomra nagy kihívás volt. Van egy lengyel folyóirat, Literatura na Swiecie (Világirodalom), ennek volt egy magyar száma, és én is fordítottam benne több írást. Ez 2000-ben volt, de most már nem fordítok. A legújabb, mai lengyel nyelvet nem ismerem, nem beszélem. Nem tudnám visszaadni például Bódis Kriszta szlengben írt könyvét lengyelül. Hiába beszélek hibátlanul, néha éppen azt érzem, hogy túl szépen beszélek lengyelül. Mert mikor Varsóban vagyok, előbb meg kell szoknom páldául a reklámokat. Mindent értek, de én egészen másképp fogalmaznám meg a mondanivalót. Néha meg kell kérdeznem a lengyel szakos barátnőmet, mert annyira változik a nyelv, hogy én bizonyos dolgokat már nem ismerek.

Ha rangsorolni akarnánk, milyen lenne az Ön által használt nyelvek sorrendje?

Az első a lengyel, a második, azt hiszem, mégiscsak a magyar lenne. Hiszen nagyon korán kezdtem tanulni, és ismerem a hátterét. Én előadásokat tartok a magyar nyelv struktúrájáról, a magyar nyelv történetéről. Most megyek a Pázmány Egyetemre, ahol a magyar hallgatóknak fogok beszélni magyarul az archaizálásról például Rakovszky Zsuzsa vagy Szilágyi István könyvében. A holland nyelvről én nem tudok semmit, csak épp beszélek hollandul. Igaz, választékosan, mert a mai napig tanulok. Olvasok esszéket, újságcikkeket, irodalmat, mindent. Vannak kedvenc itteni íróim is, igyekszem követni ezt a kultúrát is, mert érdekel.

Hol érzi magát igazán otthon? Élete jelentős részét Hollandiában élte le, majd negyven évet. Ugyanakkor az ifjúsága, amely sokak szerint meghatározó minden ember számára, Varsóhoz köti. És a magyar nyelvben, irodalomban, kultúrában mozog legotthonosabban, nyilván kedveli azt az országot is.

Nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok soha Lengyelországba visszamenni. Ha majd nyugdíjba vonulok például. Viszont nagyon jól érzem magam Varsóban, az az én városom, szeretem. Legjobban azt értem, ami itt történik, Hollandiában, és jól érzem magam itt. De a sok város közül Budapestet szeretem a legjobban, és azt hiszem, legszívesebben ott laknék. Az az egyik legszebb város a világon. Az a kultúra, az a választék, ami ott van... Ez nincs Groningenben, Amszterdamban sem. Hollandia egészen más ország. Igaz, hogy Budapest túl nagy a két és fél millió lakosával, pláne hogy olyan pici az ország. De ott minden van. S mivel szeretem ezt a kultúrát, ismerem a nyelvet, talán azért lenne ott a legjobb. Ezért megyek a Pázmányra is tanítani: érdekel a téma, és Budapesten lehetek.

Beszélgessünk a magyar irodalom hollandiai sikeréről. Mi az oka ennek a nagy érdeklődésnek és jó fogadtatásnak?

Azt kell leszögezni, hogy a magyar irodalom hagyományosabb részét fordították le mindenekelőtt. Ezt a hagyományos, úgynevezett régimódi irodalmat szeretik Hollandiában. Esterházy a kezdetben komoly probléma volt. Nagyon negatívak voltak a recenziók az Egy nőről vagy A szív segédigéiről. A Harmonia caelestis volt a nagy áttörés, de szerintem abból sohase fog megjelenni második kiadás. Márai persze sokkal hagyományosabb, nem kísérleti próza, és Szabó Magda sem.

A fordítások jegyzékében láttam több Mikszáthot vagy az Egri csillagokat is. Ezek mit adhattak a holland olvasónak? Hiszen nagyon jellegzetesen a magyar világot, a mi történelmünket írják le.

Valamikor valaki úgy döntött, hogy ezeket lefordítja (J. H. A. Kammer, 1982 – a szerző megj.), de ez inkább véletlen volt. Ami most jelenik meg, az már tudatos válogatás eredménye. A holland kiadó először megnézi, hogy az adott könyvnek milyen volt a fogadtatása Németországban, és utána fordíttatja le és adja ki itt.

Akkor ezzel magyarázható a számos Kertész Imre- és Konrád György-fordítás?

Jóval kevesebbet fordítottak Konrádból németre, mint hollandra. Konrád külön eset: nagyon népszerű lett egy színvonalas tévéműsorban való szereplése után. Az ő jelenléte a holland kultúrában még a rendszerváltás előttre tehető. Szerintem nagy szerepet játszott sikerében az is, hogy ő disszidens író volt abban az időszakban. A magyar kultúrát népszerűsítő, nagyon fontos rendezvény a hollandiai magyar kulturális napok is, erre valóban színvonalas produkciók érkeznek. De van másfajta kezdeményezés is. Például Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című könyvéből egy holland nyelvű válogatásban részlet jelent meg, utána a művet 2007-ben azonnal lefordították. Ez egy nagyon okos kezdeményezés volt: a kötetet a magyar fordítói alap finanszírozta, és az volt a feltétele, hogy a holland fordító találjon egy olyan magyar írót, akinek hollandul még nem jelent meg műve. Mutassa be a könyv tartalmát, és tíz oldalt fordítson le belőle. Csáth Géza, Kaffka Margit, Babits Mihály, Szobotka Tibor, Bodor Ádám, Jónás Tamás, Forgách Zsuzsa, Tar Sándor, Gergely Ágnes, Benedek Gábor István és Rakovszky Zsuzsa került ebbe a kötetbe. Utóbbi könyve, ahogy említettem, már meg is jelent. Az egyik ötletből a másik bontakozik ki. Például Esterházy Pétert ide, az egyetemre hívták meg, nem íróként, hanem egy másfajta diákrendezvényre. De mivel a neve már ismert volt, őrá esett a választás.

A Pázmány Egyetemen Ön, ha csak egy kis ideig is, hiszen a docenscsere keretében mindössze két hétre megy oda, nemcsak előadó lesz, hanem kultúrdiplomata is. A holland irodalmat nem fogja ott nép?szerűsíteni?

Nem, én ott egy szót sem fogok mondani a holland irodalomról. Nem fognak rákérdezni, mert az a magyar tanszék, és gondolom, nem érdekli őket a holland irodalom. De a holland szak Magyarországon elég népszerű, általában a germán tanszékeken belül működik. És egyre több mű?fordítás is megjelenik. A közelmúltban a nederlandisztika tanszéken dolgozó Gera Judit a legrangosabb holland irodalmi díjat kapta meg a holland irodalom magyarra való fordításáért.

Ön miért nem foglalkozik fordítással?

Az itteni bölcsészkar a fordítást hobbiként könyveli el. Van egy bizonyos munkaidőm, de azon belül tudományos publikációkat kell írnom és megjelentetnem. A fordítás sok időt vesz igénybe, és nem számít publikációnak. De a Pázmányon eltöltött időt is be kell pótolnom itthon, az elmaradt előadásokat meg kell tartanom. A diákoknak 24 órában adom elő a 20. századi magyar irodalmat, de nekik meg van szabva a tanulásra szánt idő is. Például a szépirodalom olvasása 20 oldal óránként, a szakirodalomé 5 oldal. Ezt mind beleszámítjuk a tantervbe, ebből áll össze számukra a 140 óra. Nagyon nehéz ebbe belepréselni a határon túli magyar irodalmat is, pedig itt sorjáznak a nevek a jegyzetben: Bálint Tibor, Kocsis István, Duba Gyula, Grendel Lajos, Tőzsér Árpád, Cselényi László, Dobos László, Gion Nándor, Ladik Katalin és mások. Kit hagyjak ki közülük? Hatalmas anyag a 20. századi magyar irodalom. Adyval kezdem, utána következik az egész Nyugat, majd Kaffka Margit, Szerb Antal, Kosztolányi, Csáth, Márai, Illyés Gyula, Németh László. Aztán jön a háború utáni időszak, a posztmodernek és a mai, kortárs irodalom. Sokkal több idő kellene minderre.