Hármast kapott az oktatási tárca az államtitkártól

– Felújítottuk az előző miniszter, Peter Ponický kezdeményezésére alosz-tállyá minősített, nemzetiségi oktatásügyet felügyelő osztálytSomogyi Tibor felvételeVéleménye szerint, nyertek vagy vesztettek az iskolák a hatáskörök átruházásával?

Úgy látom, hogy hosszú távon mindenképpen az iskolák érdekeit szolgálta a fenntartással és a működtetéssel kapcsolatos hatáskörök átruházása az állami szervekről az önkormányzatokra. Az eltelt egy évben azonban, sajnos valóban sok probléma merült fel az oktatásügy decentralizációjából adódóan. A nehézségek elsősorban az iskolák és más oktatási intézmények fenntartásához és működtetéséhez szükséges anyagi háttér hiányosságaival függnek össze. Az iskolafenntartó önkormányzatok rendelkezésére álló pénz sajnos valóban nem volt elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben eleget tudjanak tenni a hatáskörök átruházásából eredő kötelességeiknek. Mivel a költségvetést mindig az előző évben hagyja jóvá a parlament, így a decentralizációra szánt költségvetési összeg megállapításakor még nem számolhattunk a energiaárak későbbi, mintegy 30–40%-os emelkedésével. A pénzhiány ezzel függ össze. Egy ilyen helyzetben nagyon nehéz az iskolafenntartó önkormányzatoknak biztosítani a hatáskörükbe tartozó oktatási intézmények egész évi zavartalan működését. A szűkös anyagi források ellenére azonban úgy vélem, az önkormányzatok többé-kevésbé helytálltak és megfeleltek feladatuknak.

A többforrásos támogatási rendszerből adódóan az iskolák fenntartási és működtetési költségeinek csupán 80%-át biztosítja az állam, a fennmaradó részt az önkormányzatoknak kell előteremteniük. Milyen források állnak e téren a polgármesterek rendelkezésére?

Településenként változó, hogy az iskolafenntartó önkormányzatok milyen arányban képesek helyi forrásokból hozzájárulni iskoláik fenntartásához és működtetéséhez. Személy szerint nagyon sok polgármestert ismerek, akik a rendelkezésükre álló egyéb pénzekből is szánnak, tehát költségvetésen kívüli forrásokat is igénybe vesznek az iskolák támogatására. Persze ez nagy mértékben függ az oktatásügy helyi szereplőinek szakmai felkészültségétől és személyes adottságaitól is. A fennmaradó mintegy 20 százalék előteremtésére különféle forrásokat használhatnak fel az önkormányzatok. Segítségükre vannak ebben a hazai és a nemzetközi pályázatok, projektek, valamint az anyaországi támogatások.

Milyennek minősítené a fenntartó önkormányzatok képviselőinek és az iskolák igazgatóinak kapcsolatát?

Azáltal, hogy múlt év július elsejei hatállyal az önkormányzatok az iskolák fenntartóivá váltak, számos nézeteltérés és feszültség keletkezett a polgármesterek és az oktatási intézmények igazgatói között. Az ilyen véleménykülönbségek az esetek nagy többségében abból adódtak, illetve adódnak, hogy talán nem eléggé tisztázott a két fél alá- és fölérendeltségi viszonya. A cél természetesen az, hogy partneri kapcsolat alakuljon ki a polgármesterek és az iskolaigazgatók között, azonban a gyakorlat ennek számos ponton ellentmond. Egyfajta szimbiózis megteremtése volna az ideális a két fél kapcsolatában, hogy valóban a tanulók, a pedagógusok érdekei kerüljenek előtérbe. Tudatosítani kell azonban, hogy az iskola fenntartója a település. A település élén pedig a polgármester áll. A nem jogalanyiságú iskolák esetében az elmúlt évben gyakran elfordult, hogy a munkáltató szerepét ellátó községek vezetői keményebben, határozottabban vonták felelősségre a pedagógusokat, főként a munkaidő miatt. Az említett polgármesterek próbálták elérni, hogy a hatáskörükbe tartozó iskolák pedagógusai naponta kötelezően nyolc munkaórát tartózkodjanak a munkahelyükön. Úgy gondolom, mind a polgármesterek, mind az iskolaigazgatók csak most kezdenek ismerkedni az oktatásügy decentralizációjából adódó új helyzetükkel, a partneri kapcsolatok kialakításának mikéntjével. Némely településen mindez gördülékenyen történik, néhol több-kevesebb problémával. Kétségtelen, egy ilyen komoly változás nem mehet végbe zökkenőmentesen, így volt ez Magyarország és Csehország esetében is.

Nem érhettek volna el jobb eredményt azáltal, hogy az oktatásügy decentralizációját az adórendszer reformjával egy időben hajtották volna végre? Jelenleg csak félmegoldásról beszélhetünk.

A szlovák társadalom életében a közigazgatási reform jelentős változást eredményezett. Nemcsak az oktatásügyet érintette az átalakulás, hanem minden más ágazatot is. A közigazgatási reform, jellegéből adódóan, csak fokozatosan mehet végbe, emiatt eléggé lassú ez a folyamat. Tény, hogy éppen az adórendszer reformját kellene felgyorsítani, mely pozitív elmozdulást eredményezne a tanügyben is. A fiskális reformnak köszönhetően ugyanis a települési önkormányzatok a helyi adóbevételek egy részét az iskolák fenntartására fordíthatnák.

Hogyan értékelné a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége elnökének azt a közelmúltban tett bejelentését, hogy az ország 2197 iskolafenntartó települési önkormányzata közül csupán 94 számára lesz elegendő a hatáskörébe tartozó iskolák és más oktatási intézmények fenntartására fordítandó idei állami támogatás?

Ez egy sajnálatos tény, amely többé-kevésbé megfelel a valóságnak. Mindez az átmenettel járó problémákból fakad. A tavalyi év egyben a megelőző választási időszak utolsó éve volt. A delimitációs eljárás során az iskolák átadásáért felelős járási és kerületi hivatalok oktatási osztályai nem a megfelelő módon jártak el az átadásról szóló jegyzőkönyvek elkészítésénél. Ehhez még hozzájárult, hogy tavaly a tanügyi osztályokat karcsúsították, csökkent az alkalmazottaik száma. Magyarán nem készültek el időben az említett dokumentumok. Mi az idei év költségvetését csak a már aláírt jegyzőkönyvekben rögzített adatokból kiindulva állíthattuk öszsze. Az információk hiányossága vezetett ahhoz, hogy a költségvetésben erre az évre előirányzott összeg nem fedi a kívánt mértékben az iskolák fenntartásával és működtetésével kapcsolatos költségeket. Ezenkívül a már említett idei energiaár-emelés is közrejátszott abban, hogy az oktatásügy támogatására tavaly előírt állami pénz kevésnek bizonyult.

Jelenleg hol tart a delimitációs folyamat?

Sajnos, még mindig nagyon sok átvételről szóló jegyzőkönyvet nem írtak alá. Az oktatásügyi minisztérium a belügyi és a pénzügyi tárcával, valamint a városok és falvak szövetségével karöltve most éppen azon munkálkodik, hogy minél előbb lezáruljon a delimitációs folyamat.

Milyen irányban és mértékben változott a magyar diákok aránya az iskolákban?

Az országosan tapasztalt demográfiai hullámvölgy, tehát az alacsony születésszám természetesen a szlovákiai magyarság körében is jellemző. Évről évre egyre kevesebb a diák. Ennek ellenére, még ha abszolút értékben csökkent is a magyar tannyelvű iskolákba beíratott tanulók száma, a relatív mutatók tükrében aránynövekedésről beszélhetünk. Jelenleg mintegy másfél-két százalékkal több a magyar iskolákban tanuló diákok száma a tavalyi adatokhoz képest. Múlt év szeptemberében hozzávetőleg 4400– 4600 gyereket írattak be a szüleik magyar iskolába. Az alapiskoláknak körülbelül 40 ezer magyar diákjuk van.

Fontos változás történt a középiskolai felvételi vizsgák rendszerében is. Okozott-e problémát, hogy az idei tanévtől kezdve már két középiskolába is beadhatják felvételi kérelmüket az alapiskolák végzősei?

A középiskolai felvételi vizsgákról szóló rendelet módosítása pozitívumot és negatívumot egyaránt jelentett. Egyrészt lényegesen sikerült megkönnyítenünk általa a diákok és szüleik helyzetét, jelentősen javultak a tanulók pályaválasztási esélyei. Másrészt komoly nehézséget jelent az iskolaigazgatók számára, ugyanis a rendszer hibáiból adódóan nem tudhatják meg időben, hogy az intézményükbe felvett diákok közül valójában hányan választják őket és kezdik meg náluk a tanulmányaikat szeptemberben. Ideális esetben az igazgatók már júniusban pontos adatokkal rendelkeznének a következő évi diáklétszámról. Éppen ezért a jövőben szeretnénk a vonatkozó minisztériumi rendeleten változtatni. Az elmúlt hónapokban előfordultak törvénysértések is a felvételikkel kapcsolatban. Néhány középiskolában az átlagosnál alacsonyabb követelményi szinthez kötötték a vizsgamentességet. A vizsgamentességért cserébe azt kérték a szülőktől, hogy gyerekük szeptemberben feltétlenül náluk kezdje meg középfokú tanulmányait.

A szlovák fél gyakran kifogásolja, hogy a kedvezménytörvény alapján Magyarországról érkező oktatási-nevelési támogatásokat az iskolák helyett a szülői és a pedagógusszövetség kapja kézhez és továbbítja a támogatásra jogosult magyar családoknak. Nem volna jobb elejét venni a szlovák részről megfogalmazódó kifogásoknak azáltal, hogy valóban az iskolák részesülnének az anyaországi támogatásból?

Nem igaz az az utóbbi napokban elhangzott állítás, hogy mivel sem a szülői, sem a pedagógusszövetség nem jogalanyiságú szervezet, nem jogosult a magyarországi oktatási-nevelési támogatások szétosztására. Mindkét szövetség önálló jogalanyisággal bír. Véleményem szerint, ha maguk az iskolák kapnák az anyaországi juttatásokat, akkor a pénzcsomag felhasználása során az iskolafenntartó vagy az állam részéről fennállna a manipulálás lehetősége. Míg, ha a szülői és a pedagógusszövetség osztja szét a támogatásokat, az említett probléma kizárható.

Nemrégiben újból felmerült a teljes körű tandíjrendszer bevezetésének gondolata. A parlament a közeljövőben vélhetőleg már a konkrét javaslatról is tárgyalni fog. Mire számíthatnak a diákok? Ön személy szerint hogyan vélekedik a kérdésről?

Véleményem tulajdonképpen megegyezik a Magyar Koalíció Pártjának a kérdéssel kapcsolatban kialakított hivatalos álláspontjával. Csak abban az esetben tartom elfogadhatónak az egyetemi tandíjrendszer bevezetését, ha az megfelelő kompenzációs mechanizmusok, tehát egy elfogadható szociálisösztöndíj-, illetve egy hatékony diákhitelrendszer működtetésével párosul. Az előzetes számítások alapján ehhez a szükséges feltételek adottak. A szolidaritás elvéből adódóan a befizetett tandíjakból befolyt összeg egy jelentős részét a rászoruló hallgatók támogatására fordítanánk a már említett kompenzációs mechanizmusok révén. Ennek köszönhetően a költségtérítéses felsőoktatás bevezetése ellenére sem kell majd a gyengébb anyagi háttérrel rendelkező fiataloknak lemondani továbbtanulási terveikről. A jobb anyagi körülmények közt élő, közép- és felsőréteghez tartozó diákok természetesen nem részesülhetnek szociális juttatásban, így nekik maguknak, illetve szüleiknek kell gondoskodniuk tanulmányaik anyagi fedezetéről. Egyetemenként tervezzük a tanulmányiösztöndíj-rendszer bevezetését is, mely nagy mértékben ösztönzőleg hathat a hallgatók teljesítményére. Jelenleg Szlovákiában mintegy 7700 az ösztöndíjra jogosult hallgatók száma. Az ösztöndíjrendszer reformja után a számuk vélhetőleg további 25 ezerrel nőne. Ez azt jelenti, hogy a nappali tagozatos hallgatóink hozzávetőleg egynegyede jogosulttá válna a szociális ösztöndíjra. Előzetes számításaink szerint, ha a tandíj összege a hallgató képzési költségei hozzávetőleg 10–20%-ának felelne meg, egy év alatt az állam ezáltal mintegy 1,25 milliárd koronás bevételhez jutna. Ebből az összegből körülbelül 800 milliót az egyetemi képzés színvonalának emelése, a felsőoktatási intézmények műszaki állományának bővítése érdekében visszaforgatnánk a rendszerbe. A fennmaradó részt a diákhitel-, a szociálisösztöndíj- és a tervezett tanulmányiösztöndíj-alap feltöltésére fordítanánk.

Az idei tanév eléggé rendhagyó módon zárult, gondolok itt a közelmúltban megtartott pedagógussztrájkra. Ön hogyan vélekedik a tanügyi dolgozók munkabeszüntetéséről?

Úgy gondolom, hogy elkerülhető lett volna a sztrájk. Mégha a pedagógusoknak természetesen jogukban áll véleményt formálni, és a tiltakozásnak akár ezt a formáját is választani. Megítélésem szerint a szakszervezet nem merítette ki valamennyi tárgyalási lehetőségét a sztrájk megelőzésére. A pedagógusok követeléseinek egy részét, mintegy harmadát már a munkabeszüntetésük előtt sikerült teljesítenünk. Mindemellett a tanügyben dolgozóknak tudatosítaniuk kellene, hogy milyen az ország jelenlegi gazdasági helyzete, és ehhez mérten kellene megfogalmazniuk igényeiket. Egész egyszerűen sajnos elképzelhetetlen, hogy jövőre 9 milliárd koronával többet különítsünk el a költségvetésben az oktatásügy támogatására. Ez irreális követelés a szakszervezet részéről. Jogosan követelik azonban a pedagógusok azt a mintegy 1,2 milliárd koronát, amelyre az iskolák és más oktatási intézmények ez évi fenntartásához és zavartalan működtetéséhez volna szükség. Az idei költségvetésben elkülönített, oktatásügyre szánt tétel ugyanis nem fedi teljes egészében az iskolák kiadásait. A hiányzó pénz hozzávetőleg felét a tárca mára előteremtette.

Az oktatási tárca szerkezeti átalakítása mennyiben hatott a minisztérium működésére?

Az elmúlt évben létrejött egy főosztály, mely František Tóth államtitkár kollégám felügyelete mellett a közoktatás finanszírozásának kérdéseivel foglalkozik. A regionális oktatásügy helyzetének felügyeletével engem bízott meg a tárcavezető. A legjelentősebb változás a nemzetiségi oktatásügyet, így közvetve a magyar iskolák diákjait érintette, azáltal, hogy felújítottuk az előző miniszter, Peter Ponický kezdeményezésére alosztállyá minősített nemzetiségi oktatásügyet felügyelő osztályt is. Egy hónappal ezelőtt az osztályon belül felállítottunk egy, a roma kisebbség oktatásának kérdéseivel foglalkozó munkacsoportot is. A csoport tevékenységében részt vevő szakemberek elsődleges feladata, hogy a roma gyerekek és fiatalok oktatási rendszerben betöltött helyzetét felügyeljék. Összeállítottunk ugyanakkor egy, az európai integrációnkat az oktatásügy terén elősegítő szakembergárdát is.

Milyennek minősítené a minisztériumon belüli emberi és szakmai kapcsolatokat, azon belül is önnek személy szerint milyen viszonyt sikerült kialakítania a tárcavezetővel és államtitkár kollégájával?

Én azt hiszem, elfogadhatónak mondható a tárcán belüli kapcsolatrendszer, sikerült mind Martin Fronccal, mind František Tóthtal megfelelő munkakapcsolatot kialakítanom. Rendszeresen egyeztetünk egymással a szakmai kérdésekről.

Végezetül, ön milyennek ítéli a tárca elmúlt tanévben nyújtott teljesítményét? Hányas osztályzatot érdemel a minisztérium?

Az osztályozás valamilyen mértékben mindig szubjektív. Ezt tapasztalhatjuk az egyetemi felvételi vizsgák idején is, amikor a diákok valós tudásszintje nem minden esetben tükröződik vissza a középiskolából hozott érdemjegyeikben, más szóval az egyes nem mindenhol egyes. Az ötfokozatú skálát alapul véve hármasra értékelném a tárca tevékenységét.