Harcos kiflik és vagány szívű zsemlék

POLGÁR ANIKÓ

„Anyukámnak, aki sosem hagyta, hogy süti nélkül maradjak” – írja négy mesét tartalmazó kötetének ajánlásában az olasz–magyar családból származó szerző, a Toscanában született Tommaso Levente Tani, aki illusztrátorként és gyerekkönyvek szerzőjeként is ismert. Kifli, a viking című könyvét angolul írta, az ötletekben bővelkedő, energikus magyar fordítás Keresztesi József műve.

Az óvodáskorúaknak ajánlott könyvet azok az édesszájú, cukrászdarajongó gyerekek fogják megkedvelni, akik a sütievést nem finomkodó kisasszonykákhoz illő tevékenységnek tartják, hanem harcos, fiús kalandokkal tudják társítani. Nem olyan bájolgásra kell tehát számítanunk, mint amivel például az Eperke és barátai című animációs sorozatban találkozhatunk, amely szinte ragad az érzelgősségtől. (Eperke barátainak édes-aranyos cukiságát a szereplők ehető voltára utaló beszélő nevek is jelzik: Almababa, Karamella, Barackíz, Málnahab, Édes Mézes, Süti.)

Levente Tani könyvének szereplői is ehetők, ők azonban nemcsak bizonyos tulajdonságaikban hasonlítanak az édességekhez, hanem antropomorfizálódott, sorsukat határozottan a kezükbe vevő ételekről van szó. A címadó mese főszereplője például úgy dönt, hogy nem marad a kiflikosárban, hanem kezeket-lábakat növeszt és viking harcosnak áll. Vele tartanak a kissé pufi, ám vagány szívű zsemlék is. Sütisárkány nevű hajójukon tengerre szállnak, s nemcsak a Tésztafaló Gombóccompóval, hanem a Pizzapalota lakóival, a félelmetes Palacsintakalózokkal és a Nagy Cukrászdát védő Trüffel Kapitánnyal, a Bősz Bonbonokkal, a Zsémbes Mézesekkel is szembe találják magukat. Emberi tulajdonságokkal vannak felruházva a többi mese ehető szereplői is: az Esterházy-torták, a Krémtorták, a Bejglik... Az Oroszországba száműzött, mazsolás töltelékű Krémtorta (akitől társai úgy irtóztak, mint egy mazsolakrémes fertőző betegtől) a Vérfagylaló Fagylaltokkal és Jégkrémekkel csatázik a Madártej-tó jegén.

A fegyverek és a harcmódok is az étkezéshez illőek: a csata vérfürdő helyett ketchupfürdővel, gyilkolás helyett felszeleteléssel végződhet, lőfegyver helyett megteszi a lekvárköpdösés, a megriadt ellenségnek pedig nem inába, hanem a tölcsére aljára száll a bátorsága. A legifjabb Esterházy-torta nevéhez illően csakis „finom” foglalkozást választhat magának, de nemcsak a zenész, a feltaláló, az író, a világutazó, a diplomata hivatása számít ilyennek, hanem a villamosvezetőé is, hiszen „tudnia kell, mikor nyitnak és zárnak a cukrászdák, mikor sülnek ki az elsős sütemények, és hogy hol milyen fagylaltot mérnek”.

Az élénk színű, fantáziadús rajzokon „jóllakott”, tömzsi alakok dominálnak, az emberi testrészeket mintha csak rájuk szórták vagy tapasztották volna, szinte kivehetőknek és bekaphatóknak tűnnek, akár egy sütire tett mazsolaszem vagy a kiflibe szúrt sóspálcikakéz. A gusztusos könyvhöz Vrábel Kriszta receptje járul, mely egy valóban elfogyasztható zsemlehadsereg megsütésére csábít.

Kifli, a viking. Szöveg és illusztráció: Levente Tani. Fordította: Keresztesi József. Pozsonyi Pagony, Budapest, 2013.