Harabin szerint politikai indíttatású a róla hozott döntés

Pozsony |

<p>Politikai indíttatásúnak tekinti Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, hogy az alkotmánybíróság hétfőn fegyelmi vétség miatt elmarasztalta őt, és úgy döntött, hogy egy éven át 70 százalékkal kurtítja meg a bérét.</p>

Harabin figyelmeztet: elődjét, Milan Karabínt hasonló ügyben felmentették. Meggyőződése, hogy a fegyelmi eljárás alkotmánysértő, mert a kassai testület nem tartotta tiszteletben a Legfelsőbb Bíróság hatályos és végrehajtható döntését.

Hétfőn az alkotmánybíróság súlyos fegyelmi vétség miatt marasztalta el Harabint, amiért több esetben sem engedte meg, hogy a pénzügyminisztérium könyvvizsgálatot tartson az általa vezetett Legfelsőbb Bíróságnál. Harabin béréből egy éven keresztül 70 százalékot fognak le.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke a hétfői ítélethirdetésen nem volt jelen, mert szabadságát tölti.

A Harabinnal szembeni fegyelmi eljárásra Lucia Žitňanská (SDKÚ-DS) igazságügy-miniszter tett javaslatot tavaly novemberben, azt követően, hogy a pénzügyi tárca szakemberei többszöri kísérlet ellenére sem ellenőrizhették a Legfelsőbb Bíróság gazdálkodását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?