Harabin elégtételt akar

Pozsony |

<p>Újraindítaná Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a személyével szembeni fegyelmi eljárást, mely alapján egy évre 70 százalékkal csökkentették a bérét, mivel nem engedte, hogy a pénzügyminisztérium ellenőrizze a bíróság gazdálkodását.&nbsp;</p>

 

Harabin ezt azután jelentette be, hogy szerdán hatályba lépett az Európai Emberjogi Bíróság (EEB) döntése, mely alapján Harabint jogtalanul büntették meg. Az EEP határozata szerint a büntetésről nem döntött független testület, amiért Harabinnak háromezer eurós kártérítést ítéltek meg, az általa követelt 150 ezer eurós összeg helyett. A bíróság ugyanakkor azt tanácsolja az Alkotmánybíróságnak, hogy újra döntsön az ügyben.
 A fegyelmi eljárást az akkori igazságügyi miniszter, Lucia Žitňanská (SDKÚ) kezdeményezésére indították, Harabin most felszólította, hogy fizesse ki az összes „kárt, mert személyes felelősség terheli ezért nemzetközi igazságügyi botrányért”. Harabin beadványáról az EEP héttagú testülete döntött, a szlovák bírót kizárták ebből a döntéshozásból. A végleges szavazás 7:0 eredménnyel végződött Harabin javára. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?