Hamerlik Richárd - két párt között

Ipolynyék |

<p>Az MKP helyi szervezetének elnöksége szerint már nem tagja a pártnak Hamerlik Richárd – ki sem kellett zárni, mert ő maga lépett ki. Hamerlik eddig az MKP Országos Elnökségének tagja volt, továbbá a párt nagykürtösi járási elnöke. Bugár Béla pártja, a Híd megalakulásakor Hamerlik is aláírta kilépési nyilatkozatát az MKP-ból, aztán az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát.</p>

Kilépési nyilatkozatát már iktatták az MKP pozsonyi székházában, amikor Hamerlik személyesen közölte Csáky Pál pártelnökkel és az Országos Elnökséggel, hogy továbbra is az MKP tagja kíván maradni. Elmondása szerint ezt Csáky Pál és az elnökség jelen levő tagjai tudomásul vették, Hamerlik pedig a kilépést írásban is visszavonta. Korábban a kilépésről szóló dokumentumot a párt pozsonyi irodájának címezte, nem pedig az alapszabály szerint illetékes helyi szervezetnek, így az formai hiba miatt akár érvénytelen is lehet.

További részletek az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?