Hamarosan véget érhet a kijárási tilalom

kijárási
Pozsony |

A kormány jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amelynek köszönhetően Szlovákiában eltörölhetik a veszélyhelyzetet, ezzel együtt pedig a kijárási tilalmat is. A koalíciós pártok képviselői azzal érvelnek, hogy a javuló járványhelyzetben már nincs értelme korlátozni az emberek mozgását.

Szlovákiában már október óta kijárási tilalom van érvényben. A kormánynak ehhez többször is meg kellett hosszabbítania a veszélyhelyzetet, hiszen ez a rendkívüli jogrend teszi csak lehetővé az emberek szabad mozgásának korlátozását. 

Mikor a járványhelyzet javulni kezdett, egyre több koalíciós képviselő érvelt a veszélyhelyzet eltörlése mellett.  Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök azonban akkoriban még úgy fogalmazott, a veszélyhelyzet állandó meghosszabbítására azért is szükség van, mert ez teszi lehetővé a kórházi osztályok átalakítását, a munkaerő áthelyezését, a koronavírussal kapcsolatos jutalmak kifizetését, de olyan szervezési problémákat is megoldhatnak, amelyeket a rendkívüli jogrend nélkül nem tudnának orvosolni. 

Összességében tehát ez biztosítja a szükséges jogi keretet a járványhelyzet kezelésére.

Szerdán véget érhet

A koalíciós képviselők most előálltak az úgynevezett gazdasági mobilizációval kapcsolatos törvényjavaslattal. A dokumentumot már el is fogadta a kormány, és még ezen a héten parlament elé kerül. A plénum valószínűleg megszavazza, hiszen a koalíció mind a négy pártja támogatja. A törvénymódosítás lényege, hogy az imént felsorolt menedzselési problémákat a veszélyhelyzet kihirdetése nélkül is megoldhatja a kormány, vagyis nem lesz szükség rendkívüli jogrendre a kórházak átszervezéséhez.

A most bevezetett veszélyhelyzet elvileg jövő hét kedden jár le, és ha a parlament addig megszavazza a gazdasági mobilizációt, akkor valószínűleg szerdától már nem lesz kijárási tilalom.

A veszélyhelyzet egyúttal azt is jelentette, hogy az orvosok ebben az időszakban nem sztrájkolhattak, nem mondhattak fel, és ha szükség volt az áthelyezésükre, akkor a kormány utasíthatta őket. A gazdasági mobilitás nem számol az egészségügyi dolgozók munkakötelezettségével, vagyis ehhez ismét be kellene vezetni a veszélyhelyzetet.

Közel az ezres határ

Erre azonban egyelőre nem lesz szükség, hiszen a járványadatok továbbra is kedvezően alakulnak. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 1022 személyt tartanak kórházban, a számuk fokozatosan csökken. A fertőzöttek heti átlaga 947-ről 645-re esett vissza, a reprodukciós szám pedig 0,85 és 0,95 között mozog. Ez azt jelenti, hogy minden feltétel teljesül a regionális járványkezeléshez, vagyis az országos szintű intézkedések minden bizonnyal nemsokára véget érnek. 

Annyi biztos, hogy a felsőoktatási intézményeken kívül minden iskolát kinyitnak a jövő héten, erről Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter számolt be. Ez azt jelenti, hogy a járás besorolásától függetlenül már helyszíni oktatás lesz az óvodákban, az általános iskolákban és a középiskolákban. Az egyetemeknél más a helyzet, itt csak a narancssárga fázisban lévő járásokban térhetnek vissza a helyszíni oktatáshoz, de csakis korlátozott számban. Ez egyelőre csak a Nyitra környékén található egyetemeket érinti. A pontos útmutatót a következő napokban teszi közzé az oktatási tárca.

Narancssárga járások

A Covid-automata regionális járványtérképen egyelőre négy narancssárgával jelölt járás van, közülük kettő magyarlakta régió (a Nyitrai és a Szenci). A járások többsége egyébként rózsaszín besorolást kapott, ezekből van 50, a piros járásokból pedig 22.

A narancssárga, a rózsaszín és a piros járásokban továbbra is csak este 9 és éjfél között van kijárási tilalom, ekkor kérhetik a negatív teszteredményeket is. A bordó járásokban (amelyekből már csak 2 van) még szigorúbbak a szabályok, ott egész nap kijárási tilalom van, így a teszteredményt az ott élőknek mindig magukkal kell vinniük.

tab
Érdekes

A járások besorolása a jövő héttől

  • Bordó járások: Miavai, Szobránci.
  • Piros járások: Báni, Besztercebányai, Selmecbányai, Bártfai, Breznóbányai, Nagybiccsei, Alsókubini, Homonnai, Illavai, Késmárki, Korponai, Kiszucaújhelyi, Lőcsei, Vágbesztercei, Eperjesi, Nagyrőcei, Rózsahegyi, Kisszebeni, Ólublói, Trencséni, Stubnyafürdői, Turdossini, Varannói.
  • Rózsaszín járások: Pozsonyi (I.–V.), Csacai, Gyetvai, Dunaszerdahelyi, Galántai, Gölnicbányai, Komáromi, Kassai (I.–IV.), Kassa-környéki, Lévai, Liptószentmiklósi, Losonci, Malackai, Turócszentmártoni, Mezőlaborci, Nagymihályi, Námesztói, Vágújhelyi, Érsekújvári, Simonyi, Bazini, Pöstyéni, Poltári, Poprádi, Privigyei, Puhói, Rimaszombati, Rozsnyói, Vágsellyei, Szenicei, Szakolcai, Szinnai, Iglói, Sztropkói, Felsővízközi, Tőketerebesi, Nagyszombati, Nagykürtösi, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zsolnai, Aranyosmaróti, Zólyomi.
  • Narancssárga járások: Galgóci, Nyitrai, Szenci, Nagytapolcsányi.

Új tesztelési stratégia

A kormány emellett elfogadta a Covid-automata frissített változatát is, amellyel már az esetleges harmadik hullá megérkezésére készülnek. A változások főként a tesztelési stratégiát érintik. 

Az egyik legfontosabb különbség, hogy a járványhelyzet felerősödése esetén az egészségügyi minisztérium már a PCR-tesztekkel zajló mintavételt fogja előtérbe helyezni. Az antigénteszteket sem vetik el teljesen, de ezeket csak akkor használnák, ha a járványhelyzet rosszra fordulna (konkrétan akkor, ha az előző 7 napban százezer főre átszámítva több mint 100 koronavírussal fertőzött személyt regisztrálnak).

További változás, hogy az új Covid-automatában az egyes cselekvéseket a kockázatosságuk szerint osztályozzák, és ehhez igazítják a tesztek érvényességét. A nagyon kockázatos események közé sorolják az éttermekben rendezett eseményeket, a bárokat és az egyéb szórakozóhelyeket, illetve a sporteseményeket is, ahol sok néző van egy helyen. A kevésbé rizikós aktivitások közé tartozik a bevásárlás, az individuális kültéri sportolás vagy az istentiszteletek.

Az eddigi három országos kritérium mellett egy negyedik is megjelenik, mégpedig az utóbbi 7 napban végzett PCR-tesztek pozitivitási aránya. A fekete fázisban ez az arány meghaladja a 20 százalékot, a bordóban 15 és 20 között van, a pirosban 15 és 10 között, a rózsaszínben pedig 10 és 7,5 között. A fertőzöttek heti átlagát újonnan már az antigéntesztek és a PCR-tesztek összességéből fogják kiszámolni (eddig csak a PCR-teszteket vették figyelembe). Az egyes fázisok között akkor lesz átlépés, ha négy mutatóból legalább három teljesíti a szükséges kritériumot.

Ez a változat viszont még mindig nem tekinthető véglegesnek, elképzelhető, hogy a következő hetekben ismét módosítanak rajta.

(nar, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?