Hamarosan luxuscikk lehet a szlovákiai burgonya

krumpli
Pozsony |

A szlovákiai gazdáknak egyre kevésbé éri meg burgonyát termeszteni, és ha így folytatódik, nemsokára luxuscikknek számíthat a hazai krumpli. Mi áll az ágazat leépülésének a hátterében?

A burgonya termőterülete Szlovákiában 30 éve nem volt olyan alacsony, mint most. A Szlovákiai Burgonya- és Zöldségtermesztők Szövetsége szerint idén már kevesebb, mint 5 ezer hektárnyi területen termesztik, míg tíz évvel ezelőtt ez ennek a duplája volt. A burgonyatermesztők úgy vélik, hogy a termőterület látványos csökkenése az állam negatív hozzáállásával magyarázható, ez ugyanis nem veszi figyelembe a termelők igényeit.

Hanyatló „nagyhatalom”

„Szlovákia egykor burgonyatermesztő nagyhatalom volt. A nagyobb termelők azonban, különösen az ország keleti részén, fokozatosan felhagytak a termesztéssel, és a termelés nagy része ma már Szlovákia nyugati részén található. Ennek az oka a vízhez való hozzáférés, amely döntő tényezővé vált a burgonyatermesztésben”

– állítja Jozef Šumichrast, a Szlovákiai Burgonya- és Zöldségtermesztők Szövetségének az elnöke. Szerinte azonban az öntözőrendszerek rossz állapotban vannak, és csak ott működnek, ahol a termelők maguk fektetnek beléjük. „A meglévők korszerűsítése mellett azonban új öntözőrendszerek kiépítésére is szükség lenne, és támogatni kellene azokat, akiknek ma nincs lehetőségük az öntözésre” – figyelmeztet Šumichrast.

Drága energia

A szezonja idején a boltokban bőségesen kapható szlovákiai burgonya. Ha azonban egy termelő a szezon után is el akarja látni az üzletláncokat, akkor biztosítania kell az ehhez szükséges tárolási kapacitásokat.

„Ha a jövő év elején is értékesítené a burgonyát, légkondicionált raktárral kell rendelkeznie, ez azonban magas üzemeltetési költségekkel jár. A magas energiaárak, a termelők gyenge támogatása és a raktárak építésére vonatkozó minimális felhívások azok, amelyek visszatartják a termelőket attól, hogy növeljék a termőterületeiket. Ezen okok miatt az önellátásunk burgonyából mára 50% alá csökkent”

– magyarázza Šumichrast. A teljes önellátás eléréséhez szerinte Szlovákiának mintegy 12 ezer hektárra kellene bővítenie a termőterületét, a hektárhozamot pedig 38–40 tonnára kellene növelni. Ekkora hozamokat azonban csak öntözéssel lehet elérni.

Öntözési szövetkezetek

„A burgonyatermesztőink, kicsik és nagyok, 2023-tól egyaránt termelői szervezetekbe tömörülnek, hogy növeljék alkupozíciójukat az üzletláncokkal szemben. A termelői szervezetek támogatása azonban adminisztrációs szempontból is rosszul van kezelve, és a pénzügyi források nem fedezik kellőképpen az ágazat valós szükségleteit” – tette hozzá Šumichrast. Elmondása szerint az elmúlt években a termelők öntözési szövetkezeteket is alapítottak, hogy hatékonyabbá tegyék a vízgazdálkodást. Emellett jelentős forrásokat fektetnek be válogató- és csomagolósorokba, miközben nagyszámú olyan embert foglalkoztatnak, akik valószínűleg máshol nem találnának munkát.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?