Háborús bűnök elkövetése ügyében vizsgálódik a szlovák Főügyészség

főügyészség
Pozsony |

Szlovákia Főügyészségének ügyésze kedden büntetőeljárást indított az Oroszország által Ukrajna ellen indított katonai agresszió során elkövetett háborús bűnök felderítésére. A nyomozás és a büntetőeljárás célja dokumentálni a háborús bűnöket, mégpedig a közvetlen szemtanúk és áldozatok, vagyis a Szlovákia területére érkező ukrajnai menekültek vallomásai alapján – tájékoztatott Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője.

„A szlovákiai ügyészség szorosan együttműködik az Ukrán Főügyészséggel és az Eurojusttal (az EU Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége – a TASR megj.), amely összehangolja a súlyos bűncselekmények felderítését és az információk összegyűjtését az egyes országokban” – jelentette ki Maroš Žilinka főügyész. Az eljárás az emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények, a betiltott fegyverek bevetésére és a tiltott hadviselési módszerek feltárására irányul.

A Főügyészség szóvivője hozzátette, hogy az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta folyamatosan kapcsolatban vannak az Eurojust elnökével, és az eljárás megindítása is ennek eredménye. „Szlovákia ezzel csatlakozott Litvániához, Lengyelországhoz, Észtországhoz és Németországhoz, amelyek már büntetőeljárást indítottak ezeknek az eseteknek a feltárására” – tette hozzá Tökölyová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?