Ha Krajniak hozzányúl a minimálbérhez, az ellenzék megpróbálja őt leváltani

Milan Krajniak

Ha Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter hozzányúl a 13. nyugdíjhoz és a minimálbérről szóló törvényhez, akkor az ellenzéki képviselők indítványozni fogják a leváltását. Ezt kedden jelentette ki Erik Tomáš független parlamenti képviselő, az alakulóban lévő Hlas párt tagja.

„Szeretném bejelenteni, hogy amennyiben Krajniak miniszter az általa javasolt módon hozzányúl a minimálbérről szóló törvényhez és a 13. nyugdíjhoz, indítványozni fogjuk a parlamentben a leváltását” – közölte Tomáš. Ezenkívül azt is bejelentette, hogy a Peter Pellegrini volt kormányfő körüli képviselők személyesen is támogatni fogják azokat a tiltakozó akciókat, amelyeket a szakszervezetek képviselői már jeleztek.

„Nem gondoltuk, hogy az intézkedésekre ilyen gyorsan, agresszíven és arrogáns módon nyúlnak hozzá” – jegyezte meg Tomáš azt is hozzátéve, hogy szerinte a kormány a „szociális állam leépítését” az ingyen ebédekkel kezdte, mikor javasolta ezek eltörlését. „Krajniak úr és társai a 13. nyugdíj eltörlésével folytatják” – mondta Tomáš azzal a kiegészítéssel, hogy a miniszter már előterjesztett egy olyan törvényt, amely a 13. nyugdíjat szociális juttatásra cserélné. Tomáš szerint Krajniak harmadszorra a minimálbért vette célkeresztbe.

A szociális partnerek hétfői (augusztus 24.) háromoldalú találkozóján Krajniak bejelentette, hogy a minimálbér 2021-ben 623 euró lesz, ami az előző kormány által kitalált minimálbér-számító automata összegéhez képest 33 euróval kevesebb. Az előző kormány által kidolgozott minimálbérről szóló törvényt az egész Sme rodina mozgalom megszavazta. „Boris Kollár parlamentelnököt és Krajniak minisztert is beleértve” – jelentette ki Tomáš, aki szerint Krajniak most hátat fordított annak, amit akkor ő maga is jóváhagyott.

„Ez megint egy nagy botrány, egy antiszociális ámokfutás, ami most Szlovákiában történik” – tette hozzá Tomáš, aki azt gondolja, hogy a miniszter hétfőn megszakította a szociális partnerek háromoldalú párbeszédét. A szakszervezetek képviselői ugyanis kivonultak a tárgyalásról. Ezt azzal indokolták, hogy a munkaügyi miniszter külön tárgyalást kezdett a munkáltatók képviselőivel a jövő évi minimálbérről. „Olyan még itt az elmúlt 30 évben nem volt, hogy a miniszter külön tárgyaljon a munkáltatók képviselőivel a minimálbérről, megegyezzen velük, és ignorálja az alkalmazottak képviselőit, vagyis a dolgozó embereket – a szakszervezeteket” – jegyezte meg Tomáš.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?