Ha én gazdag lennék...

Azt látni, tapasztalni lehet, ebben a gömöri kisvárosban elindult az a folyamat, amely a provincializmus mocsarából kiránthatja az itt élőket. A kisváros messze földön arról híres néhány éve, hogy itt vannak a legjobb koncertek, itt mintha újra fontos lenne a kultúra, a mélyebb, a kamarajellegűbb éppen annyira, mint a kommerszebb, a nagyobb közönséget vonzó. A kultúra népszerűsítése céljából rendezték meg Tornalján az Európai Művészeti Napok rendezvénysorozatát idén április idusán.

Visszakanyarodva az irodalmiszalon-alapításhoz: az irodalmi szalonhoz kell értő, oda bejáró, az irodalmat szerető közönség, miután a fotelok, a dohányzóasztalok, az elmaradhatatlan zongora, rajta a kedvelt zeneszerzők büsztjével mind ott díszeleg már, s diszkrét poharakban csillog a kedv pezsdítésére szolgáló nedű, a falakról pedig neves festők képei tekingetnek alá. Ebből az értő közönségből (azt hiszem, nem lesz lesújtó a vélemény) még mindig kevés van. Viszont kinevelhető! Nem hiszem el, hogy nincs érdeklődő, tapasztalom, hogy van irodalmat szerető fiatalság, középkorosztály, s akik a legtöbbre értékelik még ezt a műfajt, azok az idősebbek. Ők olvasnak tán a legtöbben irodalmat. Maradjunk még az irodalmi szalon alapításának ötleténél.

Mit bír ma a közönség? Attól függ, kire bíztuk a nézők szervezését. Tornalján az Európai Művészeti Napok április 13-i rendezvényein a Tőzsér Árpádot, Mács Józsefet, Kövesdi Károlyt és Cselényi Lászlót a könyvtár olvasótermében fogadó mintegy nyolcvanfős nézősereg szeretettel, odafigyeléssel, felkészülten, az élmény befogadására készen várta. A találkozó, mondhatni, maratoni hosszúságúra sikeredett, hiszen ha jól emlékszem, neveseink, akik mellesleg mind gömöri kötődésűek, jó három óra hosszáig tartották szóval a közönséget, az meg kérdezett, reagált, verseket olvasott fel, régi történeteket idézett, Tornaljához fűződő emlékek után kutattatott az alkotók emlékezetében. Szép volt, igazi szalonhangulat, már csak a zongora hiányzott. Szerzők és közönség jól érezte magát, biztató volt hát az előjel, hogy az ún. Százhangú líra címet viselő alig egy óra múltán megkezdett találkozón friss erőkkel nézzen majd szembe az a maroknyi író, aki vállalta az ismételt bevetést. (Mert az egész délelőtt bevetésről szólt már többeknek, akiket az Art Kommandó, a Rovás Polgári Társulás rendkívüli tanítási órák és egyéb, nem hagyományos művészeti oktatást és nevelést szolgáló tevékenységek elvégzésére bevetett.) Az írók-költők türelmesen várták is a friss erőt, de az csak nem akart megérkezni. Néhány igazán elszánt irodalombarát már időben ott várta a kezdetet, aztán húsz perc késés megtartásával nekilendült a felolvasás. Tőzsér Árpád, Mács József, Kövesdi Károly, Mizser Attila alkotásaiból válogatva olyan műveket szólaltattak meg, amelyek bármely irodalmi szalonban megállnák a helyüket. Igaz, volt, aki poétaként belealudt kollégái verseibe a váratlanul jött áprilisi nyár melegében elfogyasztott nyugtató italok hatásaként. S ott maradt a következő felolvasáson is, beszélgetésen is háttérzajnak, melyen a mai magyar irodalom élcsapatának mondható, a Szépírók Társasága és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete szívességéből Tornaljára érkező három író, Térey János, Poós Zoltán és Vass Tibor olvastak fel műveikből és beszélgettek a könyv utóéletéről Juhász Katalin költővel. Ezt a bevetést már tényleg csak a legelszántabb, a legkitartóbb irodalombarátok élvezték végig, menet közben megfogyatkozott a társaság. Párhuzamosan ugyanis megkezdődött Koncz Zsuzsa nagyszerű koncertje.

Ezek után azt hiszem, az irodalmi szalon Tornalján való nyitásának gondolatát még érlelődni hagyom kissé. Vannak mellette szóló érvek, mert végül is, ha tetszett, ha nem, a város közönsége egy szombat esti monstre gálába szerkesztett részként ismét találkozhatott a verssel, az alkotókkal. Kicsik és nagyok, profik és alkotók megint színpadra kerültek, szólt a vers zene és táncbetétek, show-elemek közt, kissé eklektikus, viszont annál hatásosabb keverék ízeiként. Egészen jól vették a bő három és fél órás gála nézői a verset. Forgács Miklós ezúttal nem rendezőként, hanem előadóként aratta le a tapsot. S volt még oly sok érdekes és esemény, amelyek megírásához leginkább elbeszélő költemény lenne méltó. Aztán ezt az elbeszélő költeményt felolvasni a Tornaljai Irodalmi Szalon valamelyik szalonnázásán. Zenekari kísérettel, mert olyan is volt az írókat fogadó, a művészetről szóló, a város életét felbolydító három nap műsorában. 2007. április 13-án és a rákövetkező napokon. Szalonra igény van, talán lesz is. Várom Fortuna kegyét, meg a lehetőséget. Aztán hajrá, írók, indul a görög aludni! Vagy verset hallgatni.