Ha bezárják a sürgősségi osztályokat, a kórházak is összeomlanak

A Magánorvosok Szövetsegének elnöke, Marián Šóth szerint úgy végezhetjük majd, mint a koronavírus-járvány idején az olaszországi Bergamo.

A gyermek sürgősségi osztályok jelenleg óriási problémával néznek szembe, ugyanis orvosok százai adják be a felmondásaikat.

Šóth úgy gondolja, amennyiben az egészségügyi szolgáltatók nem kezdenek el „dörömbölni a minisztérium ajtaján“, addig a helyzet változatlan marad, és ennek az átlagemberek ihatják meg a levét.

A Magánorvosok Szövetségének elnöke hozzátette, az egyetemet elvégző gyermekorvosoknak sokszor inkább azt tanácsolják, jelentkezzenek a munkaügyi hivatalban, mert munkát már nem fognak tudni találni.

„Számomra hatalmi arroganciának tűnik, hogy ebben a rendkívül súlyos helyzetben a képviselők nem akarnak a gyermek sürgősségi osztályokkal foglalkozni. Egyetlen egy ember sem volt, aki módosító indítványt nyújtott volna be a parlamentben. Egyetlen képviselő sem állt ki a gyermekorvosok mellett“ – jegyezte meg a szakember.

(hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?