Gyorsvasúttal kötnék össze a V4 fővárosait

V4-ek
Csorbató |

Az együttműködés javítása a közlekedés terén és a stratégiai jelentőségű projektek finanszírozási lehetőségeinek bővítése volt a fő témája annak a találkozónak, melyen a visegrádi országok (V4) közlekedésért felelős miniszterei vettek részt vasárnap (9. 30.) és hétfőn.

 

Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter Csorbatón fogadta Andrzej Adamczykot, az infrastruktúráért felelős lengyel minisztert, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert, valamint Dan Ťok cseh közlekedésügyi minisztert, hogy közösen aláírjanak egy együttműködési nyilatkozatot a közép-európai gyorsvasúthálózat fejlesztéséről.

„Úgy vélem, mi mindannyian prioritásnak tekintjük, hogy a vonatközlekedést gyorsabb, kényelmesebb és főleg közkedveltebb közlekedési móddá tegyük. A gyorsvasút kiépítése ezért a közös célunk kell, hogy legyen. A szlovák elnökség alatt igyekezni fogjuk minél hatékonyabban előremozdítani ennek az ambiciózus projektnek a megvalósulását” – fejtette ki Érsek. A vonatok a gyorsvasúti pályán 250 kilométer/óra sebességgel közlekednének.

A projektet a magyar fél kezdeményezte. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az említett vasúti hálózat hiánya mind a négy visegrádi országnak versenyhátrányt jelent. „Jelenleg nem létezik gyorsvasúti összeköttetés, és megállapíthatjuk, hogy  nagyon ritkák az észak-déli irányú infrastruktúrák és szűkösek a határátkelési lehetőségek is. Vissza kell szorítasni, fel kell számolni ezeket a kedvezőtlen feltételeket. Tényleg nevetséges, hogy a mai világban 11 óráig tart a vonatút Budapestről Varsóba“ – hívta fel a figyelmet Szijjártó, aki hozzátette: már ezen a héten kiírják a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. Erre a célra a magyar kormány mintegy ötmillió eurót különített el. „A projekt stratégiai jelentőségű” – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.

 

Kapcsolódó cikkünk

A tervezett gyorsvasút Varsót, Prágát, Pozsonyt és Budapestet kötné össze néhány éven belül. A gyorsvasúti összeköttetésnek köszönhetően jelentősen csökkenne a négy ország közötti utazás időtartama, s így a gyorsvasút valós alternatívát kínálna az utasoknak a közúti és a légi közlekedéssel szemben. A műszaki jellegű információk előkészítése és kölcsönös megosztása egy szakmai bizottság feladata lesz, amely rendszeresen összeül majd. Az év végéig nyilvánossá válhatnak az új vasúti pálya műszaki paraméterei és várhatóan közzéteszik a megvaslósítási tanulmányról szóló előzetes jelentést is. Érsek becslése szerint a projekt több milliárd euróba fog kerülni.

„Tudatosítjuk, hogy a vasút, a gyorsvasúti összeköttetés nélkül nem konkurálhatunk a légi közlekedéssel. Ez az elképzelés nagyon is valós. Megszabtuk az egyes országok számára a határidőket, meddig kell elkészíteniük a megvalósítási tanulmányokat. Ezeket aztán közösen fogjuk előterjeszteni” – egészítette ki kollégái szavait a lengyel miniszter, Adamczyk.

A V4 képviselői arról is tárgyaltak, milyen módon csatlakozhatna a leendő új vasút a meglévő és bővülő európai vasúti hálózathoz, illetve megvitatták az Európai Beruházási Bankon (EBB) keresztül történő finanszírozás lehetőségét is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?